Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Sólyom László mond beszédet

Sólyom László mond ünnepi beszédet az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortűz 50. évfordulóján.
Mosonmagyaróvár képviselő-testülete döntése értelmében egy főállású alpolgármester, Nagy István segíti a városvezetőt. Az alig egy hete hivatalba lépett új alpolgármester munkáját jelenleg az iratok, a hivatal működésének és az egyes osztályok munkájának áttekintése tölti ki. Nagy István a Kisalföldnek elmondta: jelenleg még zajlik a működési struktúra kialakítása. Fontos, hogy tiszta képet kapjanak az önkormányzat valós helyzetéről, lehetőségeiről és ehhez mérten tudják majd megfogalmazni az előttük álló feladatokat.

– Az ismerkedés és a hivatal működésének áttekintése mellett fontos és örömteli feladatunk készülődni az 1956-os mosonmagyaróvári események méltó megemlékezésére. Az ötvenéves évforduló megünneplése kiemelt fontosságú esemény. Ezt jelzi az is, hogy az ünnepi program részeként Sólyom László köztársasági elnök is részt vesz az október 26-i ünnepségen és beszédet mond a Gyász téren. Az idei, különleges megemlékezés a köztársasági elnök úr beszédén túl művészeti produkcióval állít emléket a hősöknek és idézi fel a múltat.

A fellépő művészek a hang- és fényeffektusok segítségével, rendhagyó módon elevenítik fel az ötven évvel ezelőtt történteket.
– Az ötvenéves évfordulóról méltó módon kívánunk megemlékezni, bevonva ebbe az ipartelepi egykori határőrlaktanyát, hiszen ez volt az 1956-os mosonmagyaróvári sortűz színhelye.

„ A laktanya előtti sortűzben életüket vesztett áldozatok nélkül ma nem lenne Mosonmagyaróvár ugyanaz a város, nem élhetnénk most demokráciában, szabadon."

– Az utódok hálával tartoznak e bátor tettért, ezért is fontos kellő módon megemlékeznünk az ötven évvel ezelőtti eseményekre – hangsúlyozta Nagy István.

(A Kisalföld kezdeményezte elsőként, hogy az egykori határőrlaktanya kerüljön a város kezelésébe, s ott egy 1956-os emlékhely és dokumentációs központ létesüljön. A laktanyamúzeum létrehozásának állomásait a továbbiakban is figyelemmel kísérjük. Az október 26-i gyásznap programjairól a későbbiekben részletes hírt adunk.)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életszerűség az oktatásban

A mosonmagyaróvári Fekete István Általános Iskolában folytatódtak a tavaly elkezdett projektnapok. Tovább olvasom