Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Parttalanok a viták a Magyar utca ügyében

Mosonmagyaróvár - A Magyar utcai kereskedők többsége a várostól várja működése feltételeinek biztosítását, sokan úgy vélik, ha nem fognak össze, hamarosan bezárhatják üzleteiket (Kisalföld, 2008. július 6., május 28.). Ki segíthet rajtuk, és egyáltalán kinek a dolga segíteni rajtuk?
– A kialakult helyzetért másokat hibáztatni és felülről várni a segítséget nem vezet megoldáshoz – vallja Csalló Gábor, a Magyar utca egyik vendéglátóhelyének tulajdonosa. – Igen, egyes üzletek kénytelenek lesznek bezárni, de nem egyszerűen a bevásárlóturizmus megszűnése miatt. Az okok nagyobb távlatban keresendők.

A globalizáció itt is érezteti hatását, az árak közötti korábbi nagy különbségek fokozatosan eltűnnek. Ugyanakkor az is természetes, hogy a kereskedő, aki nem tudja felvenni a harcot a multikkal, megpróbálja fenntartani magát. A problémát nem a nyilvánosság előtt kellene felvetni, mert ebből csak parttalan viták és indulatos kommentárok születnek a két érdekcsoport (kereskedők és vásárlók) között.

Csalló Gábor szerint a kialakult helyzetnek sok összetevője van.
Csalló Gábor szerint a kialakult helyzetnek sok összetevője van.

A kialakult helyzetről pedig nem a mostani kereskedők tehetnek – állítja a vállalkozó. – A vevőt kidobni a legutolsó dolog, amit egy üzletember tehet. Ugyanezt gondolom arról is, ahol a magyarul beszélőt nem szolgálták ki.

Csak részmegoldás

Hozzá kell tenni, akik így bántak vevőikkel, már bezárták boltjaikat, őket csak a rövid távú gyarapodás érdekelte. Egy szökőkút kellemes látványától senki nem fog több pénzt költeni, és ha több pad is lenne az utcán, nem üldögélnének rajtuk vásárlástól elpilledt emberek, ezek a megoldások csak a helyiek komfortérzetét növelnék, de egyetlen vállalkozást sem tennének sikeresebbé. Ugyanez a helyzet az esetleges rendezvényekkel is.

– Nem akarok sem az üzletek, sem a vevők oldalán pálcát törni – mondja Csalló Gábor.

Ha nincsenek sokan...

– Az biztos, nem a parkolási díjak eltörlésétől vagy az utcakép javításától kell várni a boldogulást. Bizonyos városok belvárosainak leáldozott, ezt tudomásul kell venni. Az a belváros, ahol nincs tömegeket vonzó érdekesség, többé nem számíthat sétálókra, nézelődőkre. Ahol pedig nincsenek sokan, ott nem lesz vásárló sem. És ez csak ebben a sorrendben igaz, fordítva nem működik. Kiút csak az lehet, ha a vállalkozó megpróbál váltani. Ha veszteséges tevékenységét felcseréli olyannal, ami „hoz a konyhára". Az üzletembernek hosszú távon kell gondolkodnia, és ezt senki más nem teheti meg helyette.

Olvasóink írták

  • 7. Marica13 2008. július 16. 21:46
    „Meg egy csomó szimpatizánst is. Remélem most már kapok valami kedvezményt. Légyszí-légyszí.”
  • 6. Tűzimádó 2008. július 16. 20:12
    „Gaben!

    Gratulálok a meglátásaidhoz, de azt tudod, hogy 1 csomó ellenséget is szereztél magadnak? :)))))
    Mindenesetre hajrá és ne add fel!!”
  • 5. Hmm!! 2008. július 15. 12:54
    „Teljesen egyetértek:"Ahol nincs tömegeket vonzó érdekesség ott leáldozott".A kérdés:Hogy lehet ezt megteremteni,egyáltalán el lehet e érni,mit kell ezért tenni,hogyan ,kiknek?Ez a hozzáállás jó,de azért tenni is kell érte.Elsősorban a vállalkozóknak,de ha tömegek megjelennek a városnak és a rendezvényszervezőknek is.Szóval mégiscsak össze kellene fogni és közösen gondolkodni.Anyagi áldozat nélkül nem megy.Javasolom Gábor álljon az élére ,legyen kezdeményező ,így bízhatunk a síkerben amely a város érdeke is.”
  • 4. Abrafx 2008. július 14. 12:41
    „Valahogyan így kellene hozzállni egy magánvállalkozónak.”
  • 3. pan.cser 2008. július 14. 11:06
    „Igen, ez végre egy értelmes hozzászólás volt. Van azért egy vagy több üzletember aki nem a világot hibáztatja, hanem az alkalmazkodásban keresi a megoldást. Sok sikert hozzá!”
  • 2. cinike 2008. július 14. 09:15
    „Gyorsabb volt, mint én...:). Igen, de látszik is, hogy teszi a dolgát... Lásd: Szigetköz ízei - Vármegye borai. A többi meg le sem bagózta... Hát, ki a hibás akkor?”
  • 1. Marica13 2008. július 14. 08:28
    „Gratulálok Gábor!
    Végre egy értelmes hozzászólás a kereskedők részéről.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályázatokban bíznak az önkormányzatok

Kistérség - Többnyire önkormányzati forrásból végzik a kistérség iskoláiban és óvodáiban a nyári… Tovább olvasom