Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Ősztől félszáz óvodással kevesebb

Ötvenegy gyermekkel kevesebb lesz ősztől a város óvodáiban. Ennyivel kevesebbet írattak be kiscsoportba az ősztől iskolába kerülők helyére. Hosszú idő után idén csökkent először az óvodákra háruló nyomás.
Évről évre okozott folyamatosan gondot a városnak az egyre több betelepülő miatti óvodai zsúfoltság. Ennek enyhítésére az önkormányzat már 2009-ben lépett, amikor egy csoporttal bővítették az egyik óvodát. Viszont ez sem hozott megoldást, ezért újabb csoporttal ismét gyarapították a férőhelyeket. Nem csupán az óvodások nagy száma, de eloszlásuk egyenetlensége is gondot okozott.
272 gyermeket írattak be szeptembertől kiscsoportba.

Ezért már átdolgozták a kisdedóvók felvételi körzeteit is. Ám így is nagy teher hárult a városi intézményekre. Mindenhol a törvényi maximum fölötti volt a csoportok létszáma. Idén szeptembertől ráadásul már hároméves kortól kötelező lesz az óvoda. Úgy tűnik azonban, egyelőre mégsem okoz ez további zsúfoltságot. Sőt, a beíratások alapján hosszú idő után most csökken az óvodákra háruló nyomás.

A Vackor Óvodába tizenhárommal kevesebb kiscsoportos érkezik ősztől, mint ahány jelenlegi nagycsoportos kezdi az iskolát.
A Vackor Óvodába tizenhárommal kevesebb kiscsoportos érkezik ősztől, mint ahány jelenlegi nagycsoportos kezdi az iskolát.

Összesen 272 gyermeket írattak be szeptembertől kiscsoportba az önkormányzati fenntartású óvodákba. Ezzel szemben 323 nagycsoportos kezdi meg ősztől az iskolát – tudtuk meg Iváncsics János alpolgármestertől. Elmondta: az óvodákra eddig nehezedő nyomást most enyhíti, hogy több mint ötvennel kevesebb a gyerekek létszáma. Eddig az intézmények mindegyikében a törvényi felső határ körüli volt a csoportok létszáma. Az idei csökkenéssel az ősztől induló kiscsoportok létszáma már alacsonyabb, a nevelés szempontjából ideálisabb húsz és huszonöt közötti lesz.

A csökkenés oka vélhetően, hogy az elmúlt években kevesebben telepedtek le családjukkal együtt a városban. Másrészt pedig az alapítványi Pillangó Óvoda bővítését követően több gyermeket írattak be oda is.

Az Ostermayer Óvodában a legnagyobb a változás, ott a negyvenhét iskolát kezdő gyermek helyére harminchárom kiscsoportos érkezik, valamint a Vackor Óvodában az ötvenhárom nagycsoportost negyven kicsi váltja. Az Ostermayer Óvodában ősztől egy csoporttal kevesebbet indítanak. Egyedüliként a Lurkóvár Óvodában nőtt a létszám. Az alpolgármester szerint éppen ezért továbbra is megoldandó feladat a Lurkóvár Óvoda bővítése. A beruházást az önkormányzat önerőből nem tudja megvalósítani, ezért pályáztak támogatásért. A bővítés teljes költsége mintegy 71 millió forint, amihez az önkormányzat 35 milliós önrészt biztosít.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem műtenek egy baktérium miatt

Elnapolják a halasztható műtéteket ezen a héten a Karolina Kórház sebészeti osztályán. Az intézmény… Tovább olvasom