Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Nem tudni, ki a meggyilkolt fiatal nő

Mosonmagyaróvár - Brutálisan agyba-főbe verték azt az ismeretlen fiatal nőt, akit az M1-es autópálya közelében, Újudvarnál holtan talált meg egy német férfi hétfőn délután. A szörnyű látvány ellenére megállapítható, a lány halála előtt ápolt volt. A rendőrség az Interpolon keresztül is ellenőrzi az eltűnteket, és az azonosításhoz olvasóink segítségét kéri.

A nyomozást vezető életvédelmi felderítő alosztályvezető, Károlyi Zoltán alezredes a Kisalföld érdeklődésére elmondta, a fiatal nő holttestét egy Magyarországon átutazó berlini család férfi tagja találta meg. A család az autópályán haladva döntött úgy, hogy a hosszú út után megállnak pihenni, ezért letértek a főútra és az Újudvar melletti földúton megálltak. Azért döntöttek úgy, hogy a sztrádaparkoló helyett egy földútnál állnak meg, hogy a másfél éves kisgyereket kiengedjék futkosni. Miközben a gyermek szaladgált, az apa vécére ment, ekkor talált rá a lányra. A férfi a látottak alapján úgy ítélte meg, hogy a nő halott, ezért azonnal a rendőrségre telefonált.

– A házaspárt meghallgattuk, s amikor meggyőződtünk arról, hogy nincs semmi közük a a bűncselekményhez, továbbengedtük őket – jegyezte meg Károlyi Zoltán. A helyszíni szemle és az azt következő igazságügyi boncolás egyértelművé tette, hogy a lány bűncselekmény áldozata lett, amelyet nem ott követtek el, ahol rátaláltak. Brutális módon agyba-főbe verték. Mivel a helyszínen ruhátlanul, iratok nélkül feküdt az áldozat, s az adatgyűjtés nem vezetett eredményre, a nő kiléte továbbra is ismeretlen.

A Kisalföld kérdésére Károlyi Zoltán elmondta, eddig nem jelentkezett senki, akinek otthonából, vagy valamilyen közösségből hiányozna a lány, akivel az orvosszakértő szerint a hétfő hajnali órákban végzett vele a támadó. Természetesen vizsgálják, hogy a közeli diszkó, esetleg egy házibuli, vagy iskolai tanévnyitó buli társaságából nem hiányozik-e valaki. Az életvédelmi nyomozók ellenőrzik a Magyarországon, s az Interpolon keresztül a külföldön eltűnteket is. Jelentősen megnehezíteni a rendőrség dolgát, ha az derülne ki, hogy az áldozat nem magyar.


Korábban:

A halott nőt megtaláló azonnal bejelentést tett a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra, a helyszíni szemlét a megyei életvédelmi nyomozók folytatták le. S mert felmerült az idegenkezűség gyanúja elvégezték az igazságügyi boncolást is, ami késő estére fejeződött be. Ennek alapján az orvos szakértő megállapította, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett.

A rendőrsé felvétele.
A rendőrség felvétele.


A rendőrség felvétele.
A rendőrség felvétele.
A főkapitányság szóvivője, Kálmán Gabriella tájékoztatása szerint a 177 centi magas, 18-25 év közötti, vékony testalkatú, szőkésbarna, zselézett, vállig érő hajú nő szeme zöldes-szürke, fogazata ép, különös ismertető jele nincs. Megtalálásakor a holttest meztelen volt, iratokat, ruházatot a környéken nem találtak a nyomozók. Csak egy fülbevaló volt a fülében.

A rendőrség kéri, hogy aki a személyleírás és a fotó alapján ráismer a nőre, vagy valahová nem ért haza egy hasonló fiatal nő, vagy a képen látható fülbevaló alapján azonosítani tudja, tegyen bejelentést a megyei főkapitányság bűnügyi osztályán a 06-96-520-012-es telefonon, vagy az ingyenesen hívható 107-es, 112-es segélyhívón.


Nagyobb térképre váltás
Kommentelőnk információja szerint a Krisztinamajorral szemben lévő földúton találtak rá a holttestre.

A helyszín, ahol a fiatal nő holttestét felfedezték, viszonylag távol van minden lakott területtől, autóval sem könnyű megközelíteni. Az elkövetőnek - amennyiben a 86-os főútról érkezett - a Krisztinamajorral szemben leágazó poros, rendkívül rossz minőségű kavicsos úton kellett haladnia több mint fél kilométert, majd balra egy fasor és kukoricatábla közt húzódó keskeny földúton még ötven métert, ahol aztán megszabadult áldozatától. Ezen a területen még napközben is kevesen járnak, csupán az ott földet művelők használják az utakat. Amikor ott jártunk, éppen egy mezőgazdasági munkagéppel haladt arra egy férfi, aki érdeklődésünkre elmondta: hétfőn is ezen a területen dolgozott, ám nem tapasztalt semmi különöset. A bűncselekményről is csak a nyomozóktól értesült, akik a környéken szemtanúk után kutattak.

A nyomok szerint a nő a fasor szélén feküdhetett. Az elhagyatott terület egyébként alig néhányszáz méterre fekszik az egyébként rendkívül forgalmas M1-es autópályától. Ráadásul a földút  - ahol a nőt megtalálták - egy felüljáróval még keresztezi is a sztrádát. 

A gyilkosság helyszíne.
A gyilkosság helyszíne.

Olvasóink írták

124 hozzászólás
  • 124. VM 2008. szeptember 11. 23:15
    „Ott a cikk, napokkal ezelőtt írtam ide. Neked/nektek van nehéz felfogásotok. Bocs, valahogy nincs kedvem vitázni veletek, van ennél jobb dolgom is, mint pl hogy megtaláljam az elveszett nővérem.

    Másfelől magyar vagyok, hogy lennék már Barbora testvére?!

    Bye!”
  • 123. andi.25 2008. szeptember 11. 14:44
    „és most kire mondod ,hogy a testvéred?”
  • 122. adrien19 2008. szeptember 11. 14:12
    „most te kinek vagy a testvére? már semmit nem értek. Multkor azt mondtad h biztos h nem barbora az már jó lenne ha eldöntenéd.-.-" és az eltünt nővéred hasonlít barborára??? barbora az akit meg találtak Újudvarnál! Ilyen nehéz felfogni?”
  • 121. testvér 2008. szeptember 11. 13:30
    „andi.25!
    úgy látom, neked se családod, se testvéred, se semmid! másfelől menj el szemészetre, kint van 3 képe is.
    adrien19!
    rólad is hasonlóképp vélekedek.

    úgyhogy mindenki befoghatja a fecsegőjét, aki csak jártatni tudja és feleslegesen.....

    nem mondom, hogy tapasztaljátok, mert én EMBERBŐL VAGYOK, és ilyet nem kívánok senkinek, de ha másképp nem értetek a szép szóból...
    keresem a testvérem, leadtuk a személyleírást, publikáltuk a képeket.
    nekem ne mondja senki, hogy "az én testvérem is lehetne ennyi erővel", mert kikelek magamból és annan nem lesz jó vége...

    eltűnt a nővérem, hasonlít a megtalált Barborára, mi ilyen érthetetlen?!?! értelmetlen bagázs...”
  • 120. andi.25 2008. szeptember 10. 18:54
    „Ha ő lenne a testvére akkor miért nem rakott ki róla képet? Boccs de nekem ez kissé fura.
    adrien19!
    Igazad van ő se rendőr se semmi.
    ...........:S”
  • 119. reen 2008. szeptember 08. 18:07
    „adrien19.Inkább te foghatnád be,kissé buta a stílusod.Szerintem ha neked lenne egy két éve eltűnt testvéred,aki hasonlít a halott lányra,akkor te be tudnád fogni és nem izgulnál?Valószínűleg nem szórakozásból akar a család megnézni egy halottat nem gondolod?Talán meg akarnak nyugodni .”
  • 118. adrien19 2008. szeptember 08. 14:34
    „és szerintem is igaza van a Menthának. Ennyi erővel én is mondhatnám azt ,hogy a testvérem. És mért vagy abba olyan biztos ,hogy nem a szlovák lány? Már nem azér de nem vagy nyomozó se rendőr szóval befoghatnád. Meg nem hiszem ,hogy ha a testvéred lenne ő akkor így mesélnél mindenről. Ha az én testvéremről lenne szó nem irogatnék.”
  • 117. adrien19 2008. szeptember 08. 07:29
    „hát szerintem meg a szlovák csaj az. És szerintem sokan azt mondják ,hogy ő az.”
  • 116. Kerecsen 2008. szeptember 07. 23:03
    „Igazad van Mentha”
  • 115. Manyi 2008. szeptember 07. 19:09
    „benőmenő! Az nem pigmenthiány, hanem a photoshop...
    Egy biztos nagyon nehéz így megállapítani, főleg egy halott lány eltorzúlt és utána agyonretursált fényképe alapján.
    Remélem a rendőrök nem alszanak és a lány azonosításáig és a gyilkos(ok) megtalálásáig meg sem állnak. A környéken mindenki nagyon fél...”
  • 114. Zsofika04 2008. szeptember 07. 17:38
    „Mentha , egyetértek ....”
  • 113. benőmenő 2008. szeptember 07. 14:59
    „sorio!!!! szerintem a meggyilkolt lány ugyan az aki szlovákiban eltűnt a te képedet azért tudom megcáfolni mert nem ugyan abból a szögből lett fotózva a két kép! és én azzal indoklom a hasonlóságot hogy mind a két képen lehet látni hogy az illető nyaka festékhiányok(Pigment hiányos)”
  • 112. sorio 2008. szeptember 07. 00:39
    „Mi úgy gondoljuk, hogy az áldozat és az eltűnt lány két különböző személy.
    http://soriolee.uw.hu/kisalfold.jpg”
  • 111. komment 2008. szeptember 06. 20:32
    „Úgy néz ki, imánk meghallgatásra talált, és nem a testvérem az áldozat. Mindenesetre kedves Mentha, és a helyedben mélyen a lelkem mélyére néznék. Ha egyáltalán Neked van olyan!”
  • 110. válasz - Mentha 2008. szeptember 06. 19:24
    „kedves Mentha, ne haragudj, de nincs igazad!
    én is és édesanyám is felfedezni véltem a testvérem. szenzációhajhászásnak nyoma és helye nincs, csak a segítséget kértem, mert nem tudunk egyről a kettőre jutni.

    istenem... ha a te testvéred lenne, lehet, megértenéd. bár ne az enyém lenne... még hogy nem aggódom. látom, nem voltál még hasonló helyzetben. szívből kívánom hogy ne is legyél!!!!!!!”
  • 109. Mentha 2008. szeptember 06. 19:18
    „testvér?
    Már ne haragudj, de téged valamiféle szenzációhajhászás hajt, mert a soraidban nyoma sincs a valós aggodalomnak, féltésnek, rémületnek!!!!!!!!!!!!!!
    A holttesteket ebben a megyében a Petz A. Megyei Oktató Kórház hallottasházának (Prosectura) hűtőiben tárolják. És ők nem éjjel-nappal tartanak félfogadást, mind e Rendőrség. Tehát - ha valóban elhangzott - ezért mondhatták, hogy "nem dolgoznak". NEM A RENDŐRÖK NEM DOLGOZNAK!!!!!!!!!!
    Egyébkén szerinted melyik város rendőrei szállítsanak benneteket a helyszínre? Ahol Te laksz, vagy ahol a nyomozás folyik? Mert az ORSZÁGOS KÖLTSÉGVETÉS egyiknek sem ad erre az autófutásra lehetősét és pénzt! És gondolt el, hány embert kellene az ország más-más pontjairól - szerinted - a rendőrségnek fuvarozni többnyire vaklármaként. Még biztos dolgokra sincs keret, nem a "nagyvonalúságra", hidd el, nem a rendőrök emberségén múlik, hanem az anyagi kereteken. Ők emberségből óvtak a felesleges úttól hétvégén.
    Egyéb iránt, ha valóban a rokonod, akkor miért nem hívod fel a Kórház Jogi Osztályát, és adsz meg olyan SZEMÉLYES adatokat az eltűnt nővéredről - pl. műtéti nyomok, anyajegyek, egyéb azonosításra alkalmas külső jegyek -, ami alapján ők - akik láthatják, tudnak információval szolgálni. És már is kihagysz felesleges köröket térben és időben is.
    Az biztos, hogy akárki nem láthatta/láthatja az eredeti, helyszíni felvételeket, mert szigorúan csak a bűnügyön dolgozóknak van hozzáférésük. Tehát ne kábítsa itt senki az olvasókat azzal, hogy ezt vagy azt az "eredetit" látta.....
    Még valami: aki bármely rndőrhatóságnál bejelentést tesz valakije eltűnéséről, azt a bejelentést felvevő kapitányság országosan megkörözteti - a személyt is -, hogy ha bármely településen tudnak róla vagy felbukkanna, akkor jelezzék vissza a körözést kibocsátó hatóságnak. Remélem, érthető volt.
    És óva intek mindenkit attól, hogy egy erősen cenzúrázott fotó alapján - egyéb azonosítójegyek hiányában - eldöntse biztosra, hogy ki szerepel a fotón. Ez a fórum nem erre hivatott, hanem a figyelem felkeltésére, az óvatosságra intésre...!”
  • 108. testvér? 2008. szeptember 06. 18:33
    „Tudjátok, ez egy elég hosszú történet. Még mindig semmi hír a rendőrségtől. Nem hívnak, és az idő meg ketyeg...
    Holott: "Károlyi Zoltán alezredes lapunk érdeklődésére elmondta: legfontosabb azonosítani az áldozatot, mert addig nagyon nehéz nyomozni. Márpedig minden óra veszteség, a bizonyítás szempontjából lényeges az időtényező."
    Ezt nem tudom megérteni. Annyi képet scanneltem be, mondtam is, hogy van képünk róla, amin nagyon is hogy megegyeznek dolgok; a szeme, a szája, az orra, az álla... Most azért nem fogunk "feleslegesen" felutazni 300 km-t, hogy elküldjenek minket, jelszóval, hogy nem dolgoznak... Ilyenkor mért nem tud elvinni minket a rendőrség??
    Képet pedig nem szeretnék publikálni, szerintem ha valóban róla van szó, akkor megérdemel annyit... Szerény véleményem szerint. Másfelől pedig biztos vagyok benne, hogy az újság úgyis publikálni fog valami képet... De abból per lesz, az biztos. Arról nem beszélve, hogy hogyha kiderül, hogy tényleg a nővérem az, és ennyit várattak minket, nagy botrány lesz belőle, ezt borítékolom. :S”
  • 107. reen 2008. szeptember 06. 17:57
    „testvér?
    Tudnál valahova feltenni képet a nővéredről?Szerintem nem hasonlít a szlovák lányra.Szorítok,hogy ne a testvéred legyen és ne is a szlovák lány.El tudom képzelni most mit élhettek most át,borzasztó lehet:(”
  • 106. zsuzsicsa 2008. szeptember 06. 15:33
    „huha ezt most nem értem kinek a kije?valaki keverje ki!”
  • 105. xpi 2008. szeptember 06. 15:28
    „ö lehet,ha más nem is annyira hasonló,de a szája az szép és ivelt,valszinöleg ö sajnos: (”
124 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utánfutón és kamionon jön az osztrák szemét

Ausztria–Magyarország - Már osztrák és magyar is a régiónkba hordja a szemetét: évi… Tovább olvasom