Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Nagy István: Az építkezés időszaka volt az elmúlt két év

Kormányzati döntésre vár a sportcsarnok támogatása és a déli autópálya-lehajtó ügye – mondta el lapunknak Nagy István polgármester a félidőhöz ért önkormányzat munkáját értékelve.
– Félidőhöz ért a jelenlegi városvezetés és képviselő-testület. Mi valósult meg eddig  vállalásaikból? – kérdeztük Nagy István polgármestert.

– Az építkezés időszaka volt az elmúlt két év. Számos nagyprojektet fejeztünk be, emellett pedig dolgozunk a következő időszak beruházásain... Több olyan projektet zártunk le, ami régi adóssága volt az önkormányzatnak. Ilyen például a mosoni belváros rehabilitációja vagy a Futura. – A lezárt beruházások mindegyike a mosoni városrész jövőjét alapozta meg – mondta el lapunknak Nagy István polgármester. –
Az érdeklődés középpontjába került a városrész. Az ingatlanok tulajdonosai, a cégek most próbálnak ott teret nyerni a megindítandó vállalkozásokhoz. Hosszú ideig kivártak, eddig nem hittek a Futura sikerében. – Nagyarányú intézményfelújítási programot is végrehajtottunk az elmúlt két évben – tette hozzá. – Bölcsődét építettünk, óvodát és több iskolát újítottunk meg. Mint például a Móra-iskola teljes rekonstrukciója vagy a Hunyadi-iskola bővítése. Több útépítés is megvalósult az elmúlt időszakban. A legkiemelkedőbbek a Liszt Ferenc és a Kórház utca teljes felújítása. Nagy öröm volt számunkra és úgy gondolom, hogy jó üzenet a kórház jövőjét illetően az elnyert támogatás, aminek segítségével jelenleg is zajlik a mintegy másfél milliárdos fejlesztés az intézményben. Emellett sikeresen elnyert pályázatunk van a Kossuth-gimnázium teljes felújítására. Ennek a kivitelezési munkálatai jövőre indulnak meg. Nagy hangsúlyt fektettünk a környezet rendezésére is. Két év alatt több parkot újítottunk fel, szebbé tettük a lakóközösségek környezetét. A város fejlődését szakmai zsűri is elismerte, hiszen egyedülálló módon másodszor nyerte el Mosonmagyaróvár az építészszakma legmagasabb elismerését, a Hild-díjat. Szociális erőfeszítéseinket is szakmai elismerés kísérte, hiszen a Családbarát Önkormányzat díjat kaptuk meg.

Nagy István, polgármester.
Nagy István, polgármester.



– Maradtak azért még „elvarratlan szálak" a vállalásokból. Útépítések, sportcsarnok...

– Az elmúlt két év alatt a fentieket sikerült megvalósítanunk. Ez már önmagában is rendkívüli eredmény egy válság közepette. Vannak természetesen további terveink is az elkövetkezendő évekre. Két nagyberuházásra is elnyert pályázati támogatással rendelkezünk. A következő évben válik láthatóvá a nagytérségi hulladékgazdálkodási projekt és a szennyvíztisztító-átépítés eredménye. Nagy terveink vannak a távfűtési rendszer fejlesztésében is. Szeretnénk a gázfűtést alternatív energiával kiváltani egy saját erőmű létrehozásával a közeljövőben. Terveink szerint termálvíz hőenergiájával váltanánk ki a jelenlegi gáz-
erőművet. Ezeken túl folytatódnak az útépítések városszerte. A jövő évben e téren nagyságrendi előrelépést szeretnénk elérni. Igyekszünk a rendelkezésre álló források legnagyobb részét erre a célra elkülöníteni. Nehézséget okoz azonban, hogy egyelőre nem látjuk tisztán, a közigazgatás átalakításával milyen mértékű forrásokkal rendelkezünk majd. Választási ígéreteink két nagy pontja van még hátra. Mindkettő megvalósításához közelebb kerültünk az elmúlt hónapokban. A déli autópálya-lehajtó és a sportcsarnok ügye is kormányzati döntésre vár.

– A kiadások lefaragása érdekében több intézkedést is hoztak az elmúlt időszakban. Beváltották ezeket a reményeket, javult ezekkel  a város költségvetése?

– Az elmúlt időszak valóban nagy kihívást jelentett a városi büdzsé számára is. Ha változatlanul hagytuk volna a korábbi évek struktúrájában a költségvetést, mára működésképtelenné vált volna a város. A struktúra átalakítása és a kiadások átszabása tette lehetővé az elmúlt évek fejlesztéseit. Az intézmények működtetésében is sikerült lényeges megtakarításokat elérnünk. Továbbra is az egyik legfontosabb feladat lesz a költségvetés stabilitásának megtartása, hiszen a jövőbeli fejlesztések múlnak azon, mennyi forrással tudunk gazdálkodni. Nehezíti a tervezést, hogy jelenleg nem világos még, hogy az állam az adóbevételeinkből mit von el és mennyi marad a működésre. Számomra mégis az a legfontosabb, hogy tovább tudjunk építkezni mind a város anyagi javát illetően, mind pedig a közösségek terén. Ugyanis a közösség építése az egyik legfontosabb feladat, hiszen közös célokért egymásnak kezet nyújtva csodákra lehetünk képesek Mosonmagyaróváron.

– Mi az, ami már biztos a közigazgatás átalakítása után?

– Megszületett a megállapodás, amivel működőképes lesz a járási hivatal. A járás felállásával több mint harminc fővel bővül a dolgozói létszám a városházán együttesen. A hivatal Bástya utcai és az udvari kereszt épülete lesz a járási székhely, az okmányiroda pedig átalakul kormányablakká. Örülök annak, hogy a tárgyalásokat zökkenőmentesen lefolytattuk és mind a járáshoz távozó, mind pedig az önkormányzatnál maradó munkatársaknak megújulást és szakmai fejlődést jelent majd az átalakulás.

Olvasóink írták

  • 10. Lomex 2012. október 30. 11:38
    „Mondjuk termállal kiváltani a gáz alapú távhőt, az szakmailag nonszensz.”
  • 9. abszurdisztán 2012. október 26. 10:46
    „Hála Istennek, nincs gyomorfekélyem.Azt viszont tudom, hogy a Futura miatt válságstábot hoztak létre... biztos, mert túl sok a látogató...:))))) Értékeljétek mán a polgármester országgyűlési képviselői munkáját... mikor hallatta a szavát ... megszavazta viszont pogácsázás közben az összes trógerságot....”
  • 8. kocsoggorog 2012. október 25. 22:32
    „Nyilván abszurdisztánnak egy jó dolgot lehetne tenni, ha lemondana a polgármeter. Ő még ott is a hibát akarja látni, ahol nincs.
    Nyilván a futura éppen két hónappal a nyitás után még nem megítélhető, hogy mit hoz. Ami látszik, az embereknek tetszik, sok autó, busz parkol ott, akivel beszéltem róla azoknak tetszik.
    Az országos politikáról csak annyit, hogy míg az óvári kórház két sikeres pályázattal kb másfél milliárd forintot nyert, addig pl. Csornán lassan megszűnik az aktív ellátás. Ez pl. nagy lépés, és ez a képviselő érdeme. De sorolni lehetne a sikeres helyi pályázatokat, amit a képviselő segített.
    Utak terén legyünk objektívek. Óváron, mint egy csomó városban szarok az utak. Ennyi út egy ciklusban sem készült, mint most, de nagy a lemaradás.”
  • 7. Ambar 2012. október 25. 21:23
    „Aki a városban városban él látja és el tudja dönteni hogy mi történt az elmúlt két évben. Az is természetes hogy általában az emberek többet szeretnének hiszen akik a rendkívül rossz utakon közlekednek azoknak nem sokat mond hogy néhány út megújult.Szerintem ezen a téren történt a legkevesebb.Igen Mosonban sok minden történt ez tény .De másik városrészekben meg nagyon kevés.Ipartelep ,Mofém telep ,Majorok de a belvárosban sem sok minden.A kórház egyes részeinek felújítása jó dolog,nem tudom a járóbeteg rendelőre sor kerül e ,az bizony fontos lenne. Futura :Ezt értékelni korai lenne.Egy induló ,új fejlesztésről majd csak kiderül hogy jó e a városnak,anyagilag.Ipari park szerintem jó helyre került ,ez is lassabb folyamat.Szóval történtek jó dolgok is !Jó az is hogy nincs nagy politikai harc és nagy gyűlölködés.Mint képviselőről más az értékítéletem:De hát az a fidesz rendnek megfelelő, mást nem is tehet.Mindennel egyet kell érteni, mert másképp leírják.Így bizony sok rossz döntésnek aktív támogatója.Több esetben nem is tudom elképzelni hogy ezt szívből tette!Ezt a felelősséget önmagával is el kell rendeznie.A lakóknak a kispadról kell bekiabálni ,mert valójában ezt tehetik ha van rá módjuk.De ezt nagyon hiányolom mert a városrészekben többségében ilyenre nincs lehetőség.Úgy tűnik a lakók megítélésére javaslataira igazából nem kíváncsi senki.Persze ha jön a választás ez akkor gyorsan fontos lesz,de csak akkor!Igaz felelős ember nem dőlhet hátra mindig a jobbért kell tennie.Az elért eredményeket pedig el kell ismerni ez is beletartozik a véleménybe.Az egyszerű lakóknak erre is lehetőséget kellene adni méghozzá a lakóhelyükön!!!”
  • 6. pancser 2012. október 25. 21:21
    „1. abszurdisztán 2012.10.24. 19:04
    Biztosan kiújult a gyomorfekélyed azért látsz ilyen sötéten. Többször leírtam már, hogy Mosonmagyaróvár szerintem a hasonló nagyságú városok mezőnyében nem áll rosszul, ezzel nem azt akarom mondani nincsen már teendő. Van és nem is kevés Ha valamit elcsesztünk apám szerint abban is meg kell találni jót. Így vagyok a Futurával, legkevésbé sem akartam, de azért rendbe lett téve az épület és a közvetlen környéke, ez haszon. Ha visszautasítják a pályázaton nyert pénzt, most azért szidná a vezetést a fél várost! Haszon az is, hogy a város gyerekei használják. Hogy kell vagy nem és mennyi támogatás szükséges az üzemeltetéshez egy-két hónap után még nem dőlhetett el. A reklám profi volt, talán a rendezvények is profik lesznek anyagi szempontból.
    A pénz kevés mindenhol a világon, ezért nincs Sportcsarnok, járda még, de rajta vannak. Tudod Montecuccoli szeretett háborúzni, szállóige lett a mondása: a háborúhoz 3 dolog kell, pénz, pénz, és pénz. Beruházási kedv mindenhol a világon lanyhult, de ami épült az ipartelepi Ipari parkban eddig, az lenyűgöző. A kórházról a város gondoskodott, segített, hogy működhessen, erre számos városban nem volt lehetőség. Mosonmagyaróváron volt.
    Ami a polgármestert illeti, az lenne az Abszurdisztán, tisztelt "abszurdisztán" ha a képviselők sorra kiszavaznának a frakciókból, mehetnének a pártból, a fél Parlament független lenne. A demokratikus parlamentek mindenhol a világon frakciófegyelemmel működnek.
    A pogácsamajszolást olvasva azt kérdeztem magamról, komolyan vegyelek egyáltalán. Feltételezem, hogy a polgármester úr a krémest is szereti, de hogy ki mit majszol mi köze annak a munkájához?
    Viszont a gyomorfekélyednek jót tenne egy kis finom krémes állagú étel, amely befedné a sebeket és máris nem lennél ilyen morózus.”
  • 5. jobbám 2012. október 25. 15:10
    „Abszurdizsztán! Igazán lehetnél egy kicsit korrekt...de sajnos nem vagy az! A Kálnoki utca elrendezése nem egyszerű, ezt még én is átlátom...pedig nem vagyok mérnök. Gondolom, ha lesz rá lehetőség, megoldják a járda kérdését...
    Futura..nos Te melyik városban élsz? Mosonmagyaróváron? Ha igen, nem értelek. Rosszat akarsz a városodnak? Nem? Inkább drukkolj és tégy azért, hogy a Futura jól menjen! Oh, és honnan veszed, hogy veszteséges?? Tán ott dolgozol? Képzeld én utána kérdeztem...mert ezt így illik. Nos jelentem, a Futura teljesen önellátó az eddigi működése alatt!!!! Nem termelt veszteséget, sőt, kitermeli minden működéséhez szükséges forintját! Erről ennyit! :D

    Sportcsarnok és úszás...nem értem! Egy Sportcsarnokban sosem volt uszoda...s nem is lesz, szerintem. Ha jól tudom van egy iskola, ahol van úszásoktatás, vagy rosszul tudom?? :D

    Az ipari parkban csak körül kell nézni, folyamatosan épülnek a cégek, s ne felejtsük el, (álítólag) válság van...szerintem ennél többet nem is kívánhatnánk, látványos fejlődés, bővítések, letelepedések...egy ismerősöm költözött ide az ország másik végéről, Ő mondta, hogy ez egy másik ország...itt lehet dolgozni, ha valaki akar, s bár csak szallag mellett dolgozik, annyival többet keres itt, hogy haza is tud küldeni némi segítséget! Erről meg ennyit :D

    Kórház...csőd szélén áll? ez jó, miből látod ezt? tán az ellátás minőségéből? nincs azzal semmi baj...sőt nekem dolgozik barátom a Kórházban, s nem hogy panaszkodna, sőt...:)DD

    S akkor térjünk át a képviselői feladatokra...szerintem tényleg nem itt élsz Mosonmagyaróváron és környékén! Olvass Kisalföldet, hogy mennyi pénz érkezett ebbe a körzetbe (ennyi még sosem jött...) Tesz és harcol a körzetért és Mosonmagyaróvárért a Nagy Pista! Ezt csak a vak nem látja vagy az olyan demagóg, elvakult emberek, mint Te!

    Mondhatod, hogy én is bizotos "fityeszes" vagyok! S igen elismerem, közelebb állok a jobb oldalhoz, mint a balhoz, de szemem nekem is van és nem szeretem az igazságtalanságot! Vannak hibák, ez tény. Hisz aki dolgozik, hibázik is, DE a tenniakarás és sok munka, tiszteletet követel és nem leszidást! S ahogy már régóta mondom, ha nem tetszik, meglehet próbálni jobban csinálni! Nem a kispadról kell kiabálni, mert onnan aztán nagyon könnyű!!!

    Hátradölni? Elégedetten? Szerintem egy felelős ember, legyen az politikus, mérnök vagy bárki, sosem teheti azt, mert a jobbért való munkálkodás viszi előre ezt a világot!

    S igenis, most jobbám!

    üdv, jobbám”
  • 4. nagyjancsi 2012. október 25. 14:20
    „járás = megújulás, szakmai fejlődés?? Már most akkora a káosz, hogy ki sem látszunk belőle, mi lesz később????”
  • 3. Lone_wolf.. 2012. október 25. 10:51
    „Rakás pénz a hülyeségekre ment el a cénegyedben miközben óváron lassan lehetetlen a közlekedés az utak silánysága és a körforgalmak hiánya miatt.
    Ezen jót röhögtem:
    http://www.youtube.com/watch?v=B254x6Wr11Q
    A lényeg az elején van , ennyi van és lesz a köztudatban :))”
  • 2. Fixum 2012. október 25. 05:51
    „Ugyan mááá... abszika.... hát akóóó hívjuk tán vissza a Stipiéket ?”
  • 1. abszurdisztán 2012. október 24. 19:04
    „Örülünk, hogy ennyire elégedettnek tetszik lenni.Mi, városlakók már kevésbé vagyunk elégedettek.Rettentően hiányoljuk a Kálnoki utcában a járdát, életveszélyben közlekednek ott gyalogosok és kerékpárosok.A kerület képviselő asszonysága meg is ígérte ezt, szavát sem halljuk, nem képviseli az ott élőket.Itt van a Futura, mely havonta több millás hiányt termel, a tisztelt polgi úr is részt vett előkészítésében az előző ciklusban, szóval nem kell hátra mutogatni.Nincs sportcsarnok, ha a gyerekeket úszni járatom, mélyen a zsebembe nyúlok.Még mindig kevés cég van az ipari parkban, a kórház a csőd szélén táncol, stb.A polgármester úr országgyűlési képviselői teljesítménye pedig nulla, nem lobbizik, nem harcol, hanem pogácsát majszolva megszavazza a fityesz összes trógerságát.Ezért valamikor majd el kell számolnia.Szóval ne tessék elégedetten hátradőlni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tehetségközpontot hoznak létre Mosonmagyaróváron

Tehetségközpontot hoz létre a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület. Tízmillió forint pályázati… Tovább olvasom