Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Megtalálták az utat a sportcsarnokhoz

Egy korábban jelölt, de aztán törölt útszakasz kialakításáról határozott a képviselő-testület. A Lajta-töltés mellett megvalósuló út a leendő sportcsarnok megközelítésére kell. A Zsidanits parkban parkolók lesznek.
A leendő sportcsarnoknál megoldandó probléma a létesítmény megközelíthetősége, illetve a kellő számú parkoló kialakítása. A parkolókra most az ingatlanon kívül, a Zsidanits park egy részén – ennek legfeljebb harminc százalékát használnák erre –, illetve a Sóház melletti üres területen találtak megoldást. Gondot okozhat viszont a megközelítés, sőt, még inkább a rendezvények után a helyszín elhagyása. Az elvezető utak néhány száz méter után ugyanis felsőbbrendű utakba csatlakoznak. Ez dugókat eredményezhet, akár még rendőri forgalomirányítás mellett is.

Most még a gimnázium sportpályájának kerítése és fák vannak azon a nyomvonalon, ahol a sportcsarnokot lehet majd megközelíteni.
Most még a gimnázium sportpályájának kerítése és fák vannak azon a nyomvonalon, ahol a sportcsarnokot lehet majd megközelíteni.

Emiatt merült fel egy hiányzó útszakasz megépítésének gondolata. A szabályozási tervben még 2008 előtt szerepelt a Lomb utcai körforgalomtól induló út, ami a Lajta töltése mellett a Kapucinus utcába csatlakozott. Hat éve készült el a város új közlekedési koncepciója, amiben a körforgalomtól egy gyűjtőutat terveztek át a Lajta felett, a Nefelejcs utcán át a Pozsonyi útig. A szabályozási terven korábban berajzolt útszakaszt így törölték.
Mostanra kiderült, a Nefelejcs utcai átkötés kialakítása a közeljövőben nem megvalósítható. A szakemberek most úgy látják, inkább a korábban tervezett útszakaszt kell néhány tízmilliós költséggel megvalósítani.

Az út területét jelenleg gyér erdősáv borítja, valamint érint egy aszfaltozott kosárlabdapályát. Gondot jelent, hogy a körforgalomtól induló íves szakasz még magántulajdonban van.

Amennyiben megépül az út, az lehetőséget teremt a forgalom elvezetésére a sportcsarnoktól a Lomb, illetve Terv utca irányába, onnan pedig a belváros vagy a Királyhidai út felé.

Alig tucatnyi fa maradt. Tizenegy éve adományozott a városnak félszáz nemes fát a Kisalföldet és a LajtaPress hetilapot is kiadó Lapcom kft. (Kisalföld, 2003. április 23.). A fákat akkor a Zsidanits parkba ültették el. A hagyományteremtő kezdeményezésünkhöz végül nem csatlakoztak helyi cégek, vállalkozók, magánszemélyek, így nem került több fa a parkba. Az akkor elültetett növények közül mára alig tucatnyi díszíti még a parkot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keresik a károsultat

Egy személyautó május 16-án délután 5 óra körül a hegyeshalmi Paprika csárda parkolójában tolatott… Tovább olvasom