Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Már Afrikában hajtanak

Átért az afrikai kontinensre tegnap a Budapest–Bamako versenyen részt vevő mosonmagyaróvári csapat is. Egynapos pihenőt követően ma reggel indul az igazán nehéznek ígérkező afrikai szakasz.
„Az igazán nagy és nehéz kaland csak most következik" – mondja dr. Novák Péter és Burján Tamás, akik a Budapest–Bamako Rally résztvevőiként a Gibraltári-szoroson átkelve tegnap átértek Afrikába. Lapunkban a minap számoltunk be arról (Kisalföld, 2015. január 14.), hogy a mosonmagyaróvári csapat nekivág a világ legnagyobb amatőr ralijának és egy tizenhat éves Mitsubishi Pajero terepjáróval szeli át a Szaharát.

A közel 8500 kilométeres futam európai szakasza tegnap véget ért, a résztvevők átértek Afrikába. A mosonmagyaróvári csapat tagjai mint mondják, az elmúlt négy nap ugyan fárasztó volt, ám inkább csak kirándulás. Több városban is megálltak útközben. Így például az első nap Piacenzában, következő megálló Monaco, majd Cannes és Barcelona volt.

A túra európai szakaszán több megállót is tett a mosonmagyaróvári csapat, így például Monacóban is pihentek.
A túra európai szakaszán több megállót is tett a mosonmagyaróvári csapat, így például Monacóban is pihentek.

Ezután délnek vették az irányt és Valencia, majd Malaga után elérték Gibraltárt. Innen komppal folytatják az útjukat, így érkeztek meg tegnap Tangerbe. A marokkói kikötővárosban a tegnapi nap pihenéssel telt. Kellett is ez a csapatnak, hiszen a túra igazán nehéz és helyenként veszélyes része ma kezdődik az afrikai szakasszal.

Több mint ötezer kilométer vár a mosonmagyaróvári párosra. A tervek szerint az első napon Marrákesig hajtanak majd, ott fog éjszakázni a mezőny. Ezután mennek tovább, végig Marokkón, majd Mauritániába, ahol öt teljes napot töltenek. Ezt követi Mali, ahol a tervek szerint három kemény nap után érik el a fővárost, Bamakót.

A futam idén is kiemelkedő karitatív esemény Maliban. Minden csapat ajándékokkal és adományokkal felszerelkezve érkezik a világ egyik legszegényebb országába. Az idei évben a mali iskolákat támogatják a résztvevők. A mosonmagyaróvári csapat a támogatóiknak köszönhetően füzetcsomagokat, írószereket, speciális zseblámpákat és gyógyszereket visz az afrikai országba több százezer forint értékben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

5D-vetítések a Futurában

Napokon belül indulhatnak az 5D-vetítések a mosonmagyaróvári Futurában, ahová további fejlesztésekkel csalogatnák az érdeklődőket. Tovább olvasom