Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Leépítés és életveszély

A mosonmagyaróvári közművelődési intézmények működésének felülvizsgálatára létrehozott munkacsoport a Flesch Károly Kulturális Központnál létszámcsökkentést javasolt.
Az igazgató szerint viszont politikai és költségvetési érvekre, valamint személyi ellentétre alapozták a döntést. Szentkuti Károly alpolgármester a közművelődési intézmények átvizsgálásáról szóló előterjesztéséből kiderült: a Flesch Károly Kulturális Központ tárgyi feltételei adottak, a műszaki állapota azonban számos kívánnivalót hagy maga után. A húszéves épület nagyfelújítása már régóta esedékes, mára pedig sürgőssé vált. A várható munkák – színházterem felújítása, érintés- és villámvédelmi felülvizsgálat, a nyílászárók festése, a tükörterem padlójának, a székeknek, asztaloknak és az aula márványborításának cseréje – meghaladják az intézmény saját anyagi lehetőségeit. A néhány éve átadott Fehér Ló Közösségi Házban szintén olyan műszaki problémák merültek fel – nedves falak, csapadékvíz-elvezetés, udvari burkolat, pince villamos szerelése –, amik fenntartói segítséget igényelnek.

Az alapfeladatokra koncentráljanak

Az alkalmazotti létszám vizsgálatánál a munkacsoport túlméretezettnek ítélte a műszaki állományú dolgozók létszámát. Így a bizottság két közalkalmazotti státus elvonását tartja lehetségesnek anélkül, hogy a feladatellátás színvonala sérülne. A munkacsoport nem támogatta a túlóra és ügyeleti díj tervezését sem az intézmény költségvetésében. Álláspontjuk szerint célszerű az alkalmazottak heti munkaidejét úgy meghatározni, hogy túlmunkára ne legyen szükség. A bizottság tagjai úgy vélik, az intézmény vezetésének a jelenleginél jobban kellene koncentrálnia a fenntartó által meghatározott alapfeladatokra és a szakmaiság erősítésére.

Böröndi Lajos, a Flesch igazgatója szerint a szakmai megalapozottság helyett kizárólag politikai és költségvetési érvekre alapozott a felülvizsgáló munkacsoport. A Bartók-ügy tompított változataként értékeli a testület döntését az igazgató, s emögött némi személyes támadást is érez.

„Szellemileg válságban van a város"

– A város költségvetési gondjait természetesen megértem és elfogadom a döntést. Azt azonban kifogásolom, hogy szakmai indokokkal támasztják alá mindezt. Ezt a módszert, a hangnemet és az együttműködés hiányát munkatársaimmal együtt sértőnek érezzük. Az intézmény működését csupán átnézték a munkacsoport tagjai, ám átvilágítás nem történt.
„ Idén 30 millió forintos bevételre kényszerített bennünket az önkormányzat. Ezt kizárólag a kultúrából nem tudjuk behozni, így kénytelenek voltunk egyéb tevékenységeket is beengedni a házba."
– Az intézmény tíz évvel ezelőtti átszervezésekor tizennéggyel szűkítettük az alkalmazottak létszámát. A rendszer azóta kialakult és megfelelően működött. Egy 1995-ös átvilágítás eredményeként megállapították, hogy kevés az intézményi létszám. Az önkormányzat két éve – velem együtt – még egyöntetűen úgy szavazott, hogy megfelelő a működésünk. Ez nyílt intézmény, ami négyévente nem változhat a politikával együtt. Az önkormányzatnak együtt kellene dolgoznia a város értelmiségével és nem megfélemlítenie őket. Ez a döntés is jól érzékelteti, hogy szellemileg válságban van a város.

Statikailag is meggyengült

– Évente több mint 300 ezren látogatják a Flescht, emiatt mára rendkívül leromlott az állapota. Jelentősebb felújítás nem történt a húsz évvel ezelőtti nyitás óta. Az épület környezete tönkrement, a színházterem teljes felújításra szorul, a széksorok kidőlnek és a tükörterem padlózata is hamarosan használhatatlanná válik. Az épület statikailag veszélyessé vált, mivel a tetőszerkezet felújításakor kifelejtették a dilatációs hézagokat, így a tető lassan szétnyomhatja a házat. A fűtési rendszer szintén megérett a korszerűsítésre, a legutolsó havi számla például közel 900 ezer forint volt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sportot űznek a behajtásból

A magyaróvári történelmi belváros díszburkolatú utcáira csak az arra engedéllyel rendelkezők… Tovább olvasom