Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Közel másfél milliárd a hiány

Mosonmagyaróvár - Mintegy 1,4 milliárd hiánnyal számol a mosonmagyaróvári önkormányzat idei költségvetése. Az ellenzék szerint a tervezett számokban sok a bizonytalanság, a városvezetés nem elég bátor a radikális lépések megtételéhez.
A mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete csütörtöki ülésén Szentkuti Károly (SZDSZ) napirend előtt a városi közétkeztetésről szólt. Elmondta: a jobboldali városvezetés egyik első intézkedéseként felbontotta a szerződést azzal a szolgáltatóval, aki addig több iskolában is végezte az étkeztetést. Ezután pályáztatás nélkül bíztak meg egy céget a feladattal, miközben kiírták a közbeszerzést a szolgáltatásra.

Az eljárás a közelmúltban eredménytelenül zárult. A képviselő azt tudakolta a polgármestertől, hogy miként fog ezt követően alakulni a városi közétkeztetés. Szabó Miklós polgármester elmondta: a jogszabályoknak megfelelően írták ki a közbeszerzést. A két pályázó közül egyik sem felelt meg a követelményeknek, kisebb összegű beruházást vagy magasabb rezsiköltséget tudtak vállalni.

Ezért az önkormányzat új közbeszerzési pályázatot ír ki. Dr. Nagy Lajos (MSZP) a kórházi dolgozóknak beígért étkezési utalványok felől érdeklődött, illetve azt tudakolta, igaz-e, hogy elvonást terveznek a pedagógusok bérében. Dr. Nagy István alpolgármester elmondta: igyekeznek minél hamarabb megteremteni annak feltételeit, hogy a kórházi dolgozók mielőbb megkaphassák ezt a juttatást. Az alpolgármester cáfolta, hogy elvonást terveznének a pedagógusok bérében.

A képviselők a napirendek sorában második olvasatban tárgyalták a város ez évi költségvetését. Az idei büdzsé 11,2 milliárd forint kiadással és 9,8 milliárd bevétellel számol, így a tervezett hiány mintegy 1,4 milliárd. A hiány finanszírozására a tavalyi évre engedélyezett hitelkeret maradványa mellett az önkormányzat 565 millió működési és 481 millió fejlesztési hitelt vesz fel. Szabó Miklós elmondta: rendkívül feszített az idei költségvetés, az intézményhálózat működtetése a teljes bevételt elviszi, sőt, még hitelfelvétel is szükséges a működéshez.

Kovács Gergely (MSZP) horribilisnek nevezte a költségvetés hiányát. Szerinte a tervezett bevételekben is van némi bizonytalanság, valamint kifogásolta a fejlesztések 90 milliós csonkítását. A képviselő a szigorú és takarékos gazdálkodásra hívta fel a figyelmet. Dr. Tóásó Gyula (MSZP) javasolta, hogy szabályozzák az önkormányzati médiatámogatás odaítélését, ami 12 milliós tétel az idei költségvetésben.

Szentkuti Károly szerint ennek a költségvetésnek a célja csupán a túlélés, a városvezetés a kis lépések reformját követi, ami bátortalanságra utal. Dr. Árvay István (Fidesz) elmondta: amíg lehetséges, megpróbálják megőrizni a város meglévő intézményhálózatát, inkább a bevételek növelésére törekednek. Sok munka van még a költségvetés stabilizálásáig. A képviselő szerint a következő év kritikus lesz, hiszen mintegy 1,2 milliárdot kell majd fizetni hiteltörlesztésre. Erre a célra idén is már több mint 800 milliót költenek.

Dr. Nagy István szerint nem a kis lépések, sokkal inkább a megalapozottság politikáját követik. Egyik intézményüket sem szüntethetik meg, inkább a működésüket kell racionalizálni. A bevételek növelését a közelmúltban kialakított kereskedelmi és szolgáltatóparkban, valamint a pályázati lehetőségekben látják. Szabó Miklós szerint sem lehet az intézményhálózatban radikális változtatást végrehajtani.

Bátortalan politika
A város idei költségvetéséről fejtette ki a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójának véleményét Szentkuti Károly minap tartott sajtótájékoztatóján. Az elnök szerint az idei költségvetésben a vágyak és a realitások keverednek. A tavalyi költségvetést még megszavazták a szabad demokraták, mert volt esély a stabilizációra, a bizalom azóta elszállt, ezért az ideit már nem támogatják. Szentkuti szerint a költségvetés elképzelés nélküli, a kis lépések reformját követi, ami bátortalanságra utal. Jelentős struktúraváltoztatás nélkül nem lehet javítani a város gazdasági helyzetén. A városvezetés emellett vágyálmokat is kerget, ilyen például az ’56-os múzeum ügye, ami a jelenlegi tervek szerint már túl nagy falat lenne a városnak. A költségvetés helyzetét tovább rontja a várost irányító Fidesz–MDF koalíción belül egyre élesebb konfliktus.

Olvasóink írták

  • 8. Capr 2008. február 24. 21:59
    „Pancser!

    A sportcsarnok beruházás PPP keretében épült volna. DE! A felépítésére annyi cég lett volna mint égen a csillag, de az üzemeltetésére egy sem, így pedig senki sem tesz bele magánpénzt. Sajnos nincs olyan M.óvári együttes, amellyel meg lehet tölteni a csarnokot, illetve jelenleg nincs olyan rendezvény amellyel az üzemeltetést rentábilissé lehetne tenni középtávon. Így a PPP értelmét vesztette. A városnak meg nincs annyi pénze, hogy önerőből és esetleg céltámogatásból felépítse. Az előző vezetés sem tett komolybb lépéseket a saját erős beruházás érdekében, ezért nem értékelem komolyabb főleg nem radikális lépésként, hogy a mostani Szabó-Dr. Nagy páros leállította a projektet.

    Ezen kívül amit írtál egyetértek. Szentkúti által gerjesztett feszültség puszta szájtépés. Az előző ciklusban is hitelből orvosolták a hiányt, most is. Akkor miről beszélünk??? Az ipari park meg igencsak elkésett terv, de ez az előző vezetés sara.

    Capr”
  • 7. pancser 2008. február 24. 08:53
    „Szentkúti úr barátjával, felhúzott(barátja nevén) faházat egy erdőben. Csak úgy, de azért óvatosságból a saját nevén semmi nincs. Képzeljétek el ha nektek is a Duna-parton kedvetek szottyanna ilyesmire! Úgy elkergetnének hatóságilag jó nagy adag büntetéssel a hátatokon, mint a szél. Mivel hát Karcsika nem akárki volt a közelmultban, állami céggel szerződést kötött még hatalma teljében, hogy nem kell eltakarodni az állami erdőből. Egy oknyomozó riportot megérne az eset! De persze minden "TÖRVÉNYES és SZABÁLYOS", már így utólag! Naná , hogy minden eszköz jó, hogy visszajusson a hatalomba. Mert benne van a félsz, mi lesz akkor, ha majd országosan sem lesz az SZDSZ hatalmi tényező.”
  • 6. egy óvári 2008. február 24. 06:32
    „A képviselőtestületben két SzDSz-es van.Ehhez képest a Szentkuti osztja az észt?!

    Törődjön a Múzeummal! Emelje a bevételeit!Az 56-os múzeummal kapcsolatos megnyilvánulása pedig mindent elárul erről az emberről!”
  • 5. pancser 2008. február 23. 21:33
    „Képzeljük el, ha az új vezetés nem állítja le a Sportcsarnok beruházásá? Az önmagában megduplázta volna a hiányt. ERRE CSAK A HÜLYE MONDHATJA, HOGY NEM VOLT BÁTOR ÉS RADIKÁLIS LÉPÉS! Pedig tényleg kellene egy ilyen létesítmény, de hát ha nincs pénz nincs miből. Most isszuk az előző Stipi- Szentkúti vezetés ostobaságainak levét, azt hogy az ipar nem a városba, hanem a környékbe települt!”
  • 4. Mosonmagyaróvári 2008. február 23. 21:12
    „Igen, Mosonmagyaróváron, az a legnagyobb probléma, szerintem, hogy az ipara egyelőre haldoklik, kevés a munkahely, amik végülis ide fizetnék a helyi adójukat. Úgy néz ki ezen a téren most már elindul valami, lásd új ipari park.”
  • 3. Szintén mosonmagyaróvári 2008. február 23. 20:14
    „Pont a komcsik meg a libcsik ugatnak... az ő idejükben is nagy hiány volt, az intézményhálózaton sem változtattak, a bevételeket sem növelték, semmilyen előre vivő lehetőséget nem teremtettek; most meg a főnökeik megszorítanak, de nekik jár a pofájuk.
    A Szentkuti meg lemondhatna a múzuemigazgatói fizetésnövelő tisztségéről: egy szakember nem mond olyat, hogy nincs szükség az ´56-os múzeumra. Ez a libcsi csávó még szakbarbárnak sem mondható! Gratulálok a szadesznak, hogy ilyen vezetői vannak (vajon őt is csalással választoták meg???)”
  • 2. Mosonmagyaróvári 2008. február 23. 16:09
    „Jól olvasom? 11,2 milliárd forint kiadás és 9,8 milliárd bevétel?
    Mi lesz itt a későbbiekben? Hogyan lesznek a kölcsönök visszafizetve? A két összeg közötti 15% azért elég durva.”
  • 1. larsoon 2008. február 23. 09:41
    „lári fári....kellett mindent eladni magánkézbe ami hasznot hozott mosonmagyaróvárnak.mivel magyarországon csak ugyis megszorítani lehet?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Duna Park 70 milliárdból

Rajka - Közel hetvenmilliárd forintból 220 hektáron kezdik építeni jövőre Dunacsúnyban azt a… Tovább olvasom