Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

Kossuthos szalagavató a mosonszolnoki csarnokban

˝Gratulálok˝ a Kossuth-gimnázium vezetőségének a csodálatos szervezésért. A város kicsi, Mosonszolnokra kell menni szalagavatásra? - kérdezi olvasónk.


Olvasói SMS

˝Gratulálok˝ a Kossuth-gimnázium vezetőségének a csodálatos szervezésért. A város kicsi, Mosonszolnokra kell menni szalagavatásra? Egy ˝büszke˝ apuka
Az olvasói felvetésre dr. Hansági Károly igazgató válaszolt: ˝A Kossuth Lajos Gimnázium szalagavatóján hatszáz-hatszázötvenen vesznek részt évek óta, s idén is hasonló létszám várható. Az egyetem aulájának felújítása miatt Mosonmagyaróváron nincs olyan hely, ahol ennyi vendéget kulturált körülmények között egy ünnepi alkalommal vendégül lehetne látni. A végzős évfolyam tanulói és szüleik kezdeményezésére – és jelentős többségének kérésére – döntöttünk a mosonszolnoki sportcsarnok mellett˝ – szögezte le az intézményvezető.

Olvasóink írták

  • 16. flower44 2010. november 23. 17:10
    „az az igazság, hogy több ötlet is felmerült a helyszínnel kapcsolatban. a legelső felvetés a mogac volt. most őszintén, ki akarná a szalagavatóját egy lepukkant sportcsarnokban tartani? felmerült a műv. ház is, de akkor úgy akarták megoldani, mivel hogy 5 osztály ballag, hogy 2 osztálynak pl 4-kor , a másik 3-nak pedig 7-kor kezdődik a szalagavatója. ezt azzal magyarázták, hogy nem fér be oda annyi ember (csak azt nem értem, hogy ezt más iskola miért tudja normálisan megoldani, a kossuth pedig miért nem?...) személy szerint én nem csak az én osztályommal szeretnék ott lenni, hanem az egész évfolyammal. a mosonszolnoki sportcsarnokot a diákok vetették fel ötletnek, konkrétan a mi osztályunkból indult. megbeszéltük a többi osztállyal, nekik megfelelt, így irattunk egy kérvényt az igazgatónak, amit minden osztály szülői munkaközössége aláírt. a büszke apukának pedig üzenem, ha vette volna a fáradtságot és elballagott volna a kicsi fia szülőijére, akkor tudott volna az egészről, és még ott elmondhatta volna, hogy problémája van az egésszel. most viszont már pech. igazán kibírhat 10 percet, míg kikocsikázik szolnokra. ennyit erről.....”
  • 15. Felagund99 2010. november 20. 17:14
    „Pidali te nem vagy normális ha Bacher tanár urat a szádra veszed, a Kossuth legkiválóbb pedagógusa, csak hogy tudd. Ami pedig a szalagavatót illeti... nem heccből lesz Mosonszolnokon, hanem a diákok egybehangzó kérésére! Aki pedig olyanokat mond, hogy pedig a művi is simán megfelelne ennek meg nem kell oda rokonság... kíváncsi lennék ha a saját pici gyerekéről lenne szó, mit szólna ahhoz, ha egy kivetítőn - hang nélkül, ugyanis azt eddig sem tudták megoldani - kéne végignéznie az egész ceremóniát. Szalagavató egyszer van egy ember életében, és igenis fontos, hogy megadják a módját, és nem hiszem el azt, hogy ne lenne olyan szülő aki nem kíváncsi a tulajdon gyerekére életének egy ilyen jeles pillanatában. Az smst küldő apuka meg szimplán buta és lusta, nincs kedve megtenni egy tízperces autóutat és csak nyafogni tud, a gyereke biztos büszke rá emiatt a cikk miatt. Ennyit erről.”
  • 14. Abrafax 2010. november 19. 21:14
    „"hansági féle" "kossuthba érettségiztem"
    2000-ben hejesirásbó is éreccségizté a iskolába?”
  • 13. Tmoha 2010. november 19. 12:41
    „A lényeg nem jelent meg a cikkben és a hozzászólásokban, hogy Mosonmagyaróváron irdatlan bérleti pénzeket kérnek azok, akiknek van akkora helyük, ahol elférnének több százan. Mosonszolnok ellenben viszonylag csekély összegért adja a sportcsarnokot.”
  • 12. santiago 2010. november 18. 12:44
    „10. nagyjancsi 2010.11.18. 09:19

    Nem azt mondtam h nem férnek be a sportcsarnokba, tisztába vagyok vele, hogy mekkora. De ahány ember elfér ott, annyi a művibe az aulába is elfér...magyarul, felesleges kihurimpálni mindenkit szolnokra, mikor némi szervezéssel a művi is megfelelő lenne! Előbb olvasni kéne, nem okoskodni!
    A büszke apukának meg lehet az van terhére, h neki kell kivinni a kicsi fiát szolnokra, végig ülni az előadásokat, megvárni a több órás ceremóniát. Viszont ha Óváron lerendeznék, neki is egy gonddal kevesebb lenne! - mellesleg ez csak egy felvetés!”
  • 11. Csiripiszli 2010. november 18. 10:32
    „Sajnálatos, hogy ekkora városban nincs egyetlen hely sem az ilyen események rendezéséhez!!!!!”
  • 10. nagyjancsi 2010. november 18. 09:19
    „Santiago

    Ha nem engednék be a büszke apukát kicsi fia szalagavatójára, ő lenne a legjobban felháborodva. Mosonszolnokon több mint 1000 négyzetméteres küzdőtér van, ahol 700 főt simán el lehet helyezni - tájékozódnia kellene mindenkinek mint egyből dumálni mindenfélét:
    http://spm.hu/?page_id=122
    A másik dolog - itt inkább a mindenkori móvári tehetetlen városvezetést kellene csesztetni, mert elég abszurd, hogy egy ekkora városnak egyetemmel, gimnáziummal stb nincs egyetlen alternatívája sem, hogy megoldjon egy ilyen dolgot mint szalagavató 5-600 főre. Ez az abszurd.”
  • 9. SN 2010. november 18. 08:55
    „Érdekes, hogy az Egyetem meg tudta tartani az ügyes-bajos dolgait a Müviben, pedig akkor 1000+ volt a létszám. Kivetítés a megfejtés a dologra! Színházteremben, ha állnak, több, mint 500 férőhely van, galériákba, aulába pedig ki lehet vetíteni a képet!”
  • 8. Alex64 2010. november 17. 19:32
    „Bevétel orientált szalagavató. szerintem ez a magyarázat. Különben meg elgondolkodtató, hogy Mosonszolnoknak miért van Mosonmagyaróvárnak pedig miért nincs sportcsarnoka. Ja igazából mosonmagyaróvári egyetemnek van és igazából nem sokkal kisebb mint az ahol rendezték.”
  • 7. Abrafax 2010. november 17. 18:00
    „Szégyen!”
  • 6. ejmiakő 2010. november 17. 15:16
    „Úgyis benne lesznek a tv-ben, milliószor leadják majd a szalagavatót. Nem kell oda rokonság.”
  • 5. santiago 2010. november 17. 14:54
    „Ja, és ha jól tudom, eddig is a suli aulájába volt a szalagavató...ez most miért nem működik?”
  • 4. santiago 2010. november 17. 14:53
    „spl
    És mit gondolsz a mosonszolnoki csarnok hány férőhelyes? Oda sem férnek be többen, mint pl. a Művi aulájába. Mellesleg ha eddig 600-650en voltak, most még többen lesznek, mivel +1 embert mindenki visz magával, aki vezet...szóval, ez sem a legjobb megoldás. Nekünk annak idején ezt a gondot úgy oldották meg, h nem csináltak belőle családi banzájt, nem kell oda anyuka, apuka, nagymama, nagypapa, unokatestvérek. Menjen mindneki maga, máris csökken a létszám 300 fővel. Mindjárt nem lenne gond az elhelyezéssel.”
  • 3. RickCartman 2010. november 17. 12:14
    „A "büszke apuka" olvasói levél írása helyett inkább fordult volna gyermeke osztályfőnökéhez, vagy az igazgatóhoz, öt perc alatt szívesen választ adtak volna kérdésére, felesleges vádaskodás, indulatkeltés és feltűnősködés helyett.”
  • 2. spl 2010. november 17. 11:52
    „santiago!

    a cikk írja, hogy az egyetemet felújítják, be van zárva.
    művház színházterme 350 fő - várható létszám 650fő.
    haller tornaterme? - nézőtér nincs, küzdőtér kicsi, infrastruktúra ( kulturált ) székek nincsenek
    egyetem régi díszterem max 400 fő.

    nem nagyon van B terv nem gondolod?”
  • 1. santiago 2010. november 17. 10:51
    „Nem hiszem, hogy nem lenne még egy hely a városba, ahová átköltözhetne a szalagavató. Pl. egyetem? vagy a haller tornaterme? esetleg MŰVELŐDÉSI HÁZ..nem..az valóban nem jó, oda nem fér fér be 600 ember..ááááááááááá...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A ˝Szigetköz fővárosává˝ kell tenni Mosonmagyaróvárt

˝Egy olyan önálló, jól megtervezett arculatra van szüksége Mosonmagyaróvárnak, ami a város márkaneve lehetne. Ez lehet a Szigetköz fővárosa˝ – állítja a város frissen megválasztott idegenforgalmi tanácsnoka. Tovább olvasom