Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 14°C Még több cikk.

Kompátkelő létesülhet Lipót és Bős között

Az elképzelések szerint három év múlva komp segítené a szigetköz- csallóközi ikerrégiókat Lipót és Bős között. A Szigetközben évek óta beszédtéma egy kompjárat indítása hazánk és Szlovákia között.

Az elképzelés először 1995-ben fogalmazódott meg, s több település neve is elhangzott a téma kapcsán. A legutóbbi elgondolás körvonalait a kedden Dunaszegen tartott, „Szlovák–magyar Duna-térség jövőképe" címet viselő konferenci án Fenes Iván, Bős és Sulyok Attila, Lipót polgár mestere ismertette. Lapunknak Sulyok Attila elmondta: idén tavasszal keresték meg az elhatározással Bős polgármesterét.

A kezdeményezés jó fogadtatásra talált, így régóta megfogalmazott igény válhat valóra. Lipót rendezési tervének közlekedési koncepciója tartalmazza a Lipót–Bős közötti kompjárat létesítését. Remélhetőleg az elgondolást a megye, a Szigetközi Önkormányzatok Szövetsége és a Felső-Dunatáj Térségfejlesztési Társulás is támogatja.

A szigetközi polgármester hozzátette: az első lépésként pályázati pénzekből most a megvalósíthatósági tanulmány, a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése a cél, s lehet, hogy mire az adminisztratív akadályok elhárulnak, lesz olyan vállalkozó vagy vállalkozócsoport, amely üzleti alapon lát fantáziát a beruházásban.

Az adminisztrációs munka legalább 2–3 évet vesz igénybe, így a beruházás 2006-ban, 2007-ben nyerhet realitást. Fenes Iván bősi polgármester hozzátette: – A komp számunkra is öröm, hiszen azon túl, hogy Szlovákia és Magyarország között teremtene kapcsolatot, lerövidíthetné a Mosonmagyaróvárra vezető utat is. Nem beszélve arról, hogy könnyebben megközelíthetőek lennének az ikerrégiók látványosságai. Ezzel javulna a két térség átjárhatósága, az idegenforgalom növekedésére pedig számos turisztikai tevékenységet rá lehetne építeni. Az elképzelés szerint a komp autók szállítására is alkalmas lesz.

A konferencián Pintye Ágnes, a Miniszter elnöki Hivatal főosztályvezetője elmondta: Szigetköz rehabilitációjára idén közel 150 millió forint áll rendelkezésre, míg a Mosoni-Dunára további 65 milliót irányoz elő az évi költségvetés. Kiemelt feladatként kezelik a Mosoni-Duna rehabilitációját.  A szakember hozzátette: a második félévben remélhetőleg elkészül Szigetköz területfejlesztési koncepciója, amelyhez még gyűjtik az adatokat. Az összegzés után az információk alapján aktualizálják a terveket, hogy azokkal uniós projektekre is pályázhassanak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iparosodik a település

Falugyűlésen tárták Újrónafő lakói elé a település közeljövőben megépülő első ipari létesítményének… Tovább olvasom