Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Két napig látogathatók a város szakrális terei

Mosonmagyaróvár - Minden év szeptemberében Európa-szerte két napra kinyílnak az egyébként nyilvánosan nem látogatható épületek kapui. A város is csatlakozott a mozgalomhoz.

A Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület mintegy tíz éve csatlakozott a mozgalomhoz: meghívásukra idén az érdeklődők szombaton és vasárnap Magyaróvár és Moson szakrális létesítményeit látogathatják meg.

Szombaton 9 órakor az óvári várnál gyülekeznek. Megtekintik a lucsonyi Szent Anna-kápolnát, a Vár-kápolnát, a kapucinus templomot (ma Sóház), a Lourdes-i kápolnát (ma Hildegard-kápolna), a Nepomuki Szent János-szobrot, a piarista kápolnát, a Szent Gotthárd-templomot és -szobrot, a Szent László-, a Giesswein Sándor-szobrot, a Hősök kápolnáját az óvári temetőben, a Kis Rozália-kápolnát (Templom utca) és az evangélikus templomot.

Vasárnap Magyaróvár, Ipartelep és Moson szakrális emlékeihez kisvonattal utaznak el, találkozó a Kápolna téren (Mosoni piac) reggel fél 9-kor lesz. Megnézik a szalézi kápolnát, a Gorkij utcai szobrot, az olasz kápolnát, a Nusser-keresztet, a Nepomuki Szent János-templomot és -keresztet, a Nepomuki- és Rozália-kápolnát, a mosoni temető kápolnáját és a vízbe fulladtak keresztjét. A református templom szombaton 9 és 11 óra között, vasárnap fél 5 és este fél 7 között tekinthető meg.

Olvasóink írták

  • 3. ökosuli 2009. szeptember 19. 19:42
    „Én is azt hittem,hogy ma vagy holnap vagy mindkét nap nyitva lesz a H. kripta,de azt mondták,majd később.
    Valóban, az nem szakrális tere városunknak.Mindenesetre a két nap programja sok érdeklődőt vonzhat.”
  • 2. RickCartman 2009. szeptember 19. 19:09
    „a Habsburg-kriptát miért nem nyitják ki?”
  • 1. civac 2009. szeptember 19. 09:09
    „óóó, ilyet máskor is rendezhetnének!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendkívüli ülést akarnak a pénzügyi helyzetükről

A kistérség polgármesterei a hónap végén rendkívüli testületi ülésen tanácskoznak, hogy pénzügyeiket megvitassák a jövő évi költségvetés tükrében. Tovább olvasom