Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Jövőre végre elmaradhat a bírság

Súlyos milliókat kell fizetni környezetvédelmi bírságra a mosonmagyaróvári telepen kibocsátott, tisztított szennyvíz határértékének túllépése miatt. Ezt a pénzt a rendszer hárommilliárdos fejlesztésével jövőre már megtakaríthatják. A megújult szennyvíztisztító novemberig próbaüzemel.
A Lajta-parti város telepe öt település kommunális szennyvizét, valamint a nem csatornázott területek folyékony hulladékát fogadja be. Mosonmagyaróvár mellett Máriakálnok, Levél, Halászi, valamint Mo-
sonudvar csatlakozott a hálózatra. A telepet mintegy hárommilliárd forintból fejlesztik. A beruházás jelenlegi állásáról Pető Péter, a Mosonmagyaróvári Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulás elnöke és Leitner László, az Aqua Kft. ügyvezetője számolt be.

– Öröm, hogy a Kisalföld legnagyobb környezetvédelmi beruházása során nem szerződésmódosításról és csúszásról kell szólnunk, hanem arról, hogy az eredeti tervek szerint az új technikai elemek elkészültek a telepen. A fejlesztések még nem zárultak le: a rendszer novemberig próbaüzem alatt van. Közben rendezik a terepet és látogatóközpont épül a környezettudatos nevelés támogatására – hangsúlyozta a társulási elnök, aki kiemelte: példaértékű, hogy úgy dolgoztak mindvégig a telepen, hogy azt a fogyasztók nem is észlelték.

Leitner László és Pető Péter az előülepítőt tekinti meg.
Leitner László és Pető Péter az előülepítőt tekinti meg.

– Ez az első olyan szezon, amikor kevésbé terheljük környezetünket, a Mosoni-Dunát. A lakossági vízfogyasztási szokások a szennyvíz minőségének drasztikus változását hozták magukkal. A kibocsátott, tisztított szennyvíz határértékének túllépése egyre nagyobb gondot jelentett, és több tízmilliós büntetést vont maga után, mely évről évre nőtt. Az új rendszer már a próbaüzem ideje alatt bizonyított. Reményeink szerint jövőre már nem kell bírságot fizetnünk és a környezetvédelmi határértéket tartani tudjuk – mondta az üzemeltetést végző cégvezető.

Mint a szakemberek kiemelték, a Dunántúlon is egyedi technológiával kezelik a szennyvizet. Ehhez a folyamathoz valamennyi elem elkészült. A biológiai tisztítás négy medencében történik. Emellett átépítették és bővítették az üzemviteli épületet (ahonnnan számítógépekről követhető a tisztítási folyamat valamennyi szakasza). Az utolsó mozzanat a tereprendezés mellett a látogatóközpont kialakítása, mely a környezettudatos oktatás helyszínéül szolgál. Érdekesség, hogy a szennyvíziszapból nyert biogázt a telep működésére fordítják (a tisztítás után megmaradó iszapot pedig a mezőgazdaságban hasznosítják). Így az a természeti fenntarthatóság mellett részben önfenntartóvá is válik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Igazi szeretetbomba a nagycsalád

Jubileumi műsorral ünnepelte fennállása 25. évfordulóját a mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa… Tovább olvasom