![]() |
| Vélhetően halszerzés miatt nyitották ki a zsilipet. |
Rendkívüli bűz és elpusztult apró halak százai fogadták tegnap reggel a mosonmagyaróvári Vár-tó mellett sétálókat. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karának tulajdonában és kezelésében lévő tavacska vízszintje tegnap reggelre néhány centisre csökkent, több helyen pedig a meder alja is előbukkant.
A drasztikus apadás oka, hogy a tó leeresztőzsilipjét ismeretlenek, vélhetően halszerzési szándékkal kinyitották kedden éjszaka, így a mederből szinte minden víz a Lajtába szökött.
Mint megtudtuk, az eset kapcsán nem indul eljárás, mivel nem állapítható meg bűncselekmény, sőt a kár mértéke sem.
A Vár-tavat tápláló Malom-ági Lajta és a rajta lévő műtárgyak kezelője, a Városüzemeltető és Fenntartó Kft. ügyvezetője, Bednarik György a Kisalföld érdeklődésére elmondta: a társaság munkatársai először átmosták a tó medrét, mivel a meleg miatt a mocsaras rész rendkívüli bűzt árasztott. Ezután nyitják csak meg a táplálózsilipet, amin keresztül a Malom-ági Lajtából engednek megfelelő mennyiségű vizet a Vár-tóba.
hirdetés
