Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Idén közel ötmillióba kerülnek a beköltözők

Összesen mintegy 4,7 milliójába kerül Mosonmagyaróvárnak idén – négy hónapra – az óvodákban és általános iskolákban szeptembertől induló többletcsoportok finanszírozása. A bővítésre az egyre több beköltöző miatt volt szükség az intézményekben.
Még tavasszal foglalkozott az önkormányzat a város óvodáiban, iskoláiban a csoportok számának növelésével, az egyre súlyosbodó zsúfoltság kezelésére (Kisalföld, 2012. április 14.). A Lajta-parti településen a születések száma évek óta stagnál, a növekedést a beköltöző családok okozzák.

A város óvodáiban jelenleg 42 csoportban 1050 férőhelyet működtet az önkormányzat. Az évek óta folyamatosan emelkedő létszám miatt azonban ez egyre kevesebbnek bizonyul. Az elmúlt évi beiratkozáskor például már mintegy 50 gyermeket utasítottak el a felvételre jelentkezők közül, miközben több óvoda is már négy éve a törvényi maximált létszám felett működik. Ez a zsúfoltság pedig egyre erősödik a más országrészből ide költözők miatt.

A probléma átfogó kezelésére jelenleg nincs lehetősége az önkormányzatnak, a város anyagi és az óvodák fizikai keretei ezt nem engedik. Némi többletráfordítással viszont részleges megoldást találtak: szeptembertől egy csoporttal ismét bővítik az óvodai férőhelyeket. A testület még tavasszal hagyta jóvá, hogy az Ostermayer Óvodában az eddigi tornaszobát csoportteremmé alakítsák. Hasonló a zsúfoltság a város általános iskoláiban is. Az eddiginél hárommal több első osztályt kell indítania az önkormányzatnak szeptembertől. Így a Bolyai-, Haller- és Ujhelyi-iskolákban lesz egy-egy plusz első osztály.

A többlet óvodai és iskolai csoportok számának növelése a város büdzséjében is megmutatkozik. Emiatt módosította legutóbbi ülésén a testület az idei költségvetést. Az Ostermayer Óvodában szeptembertől induló új csoporthoz szükséges két óvónő és egy dajka bérköltsége és az új csoportszobához tartozó beszerzések egyszeri költsége, az élelmiszer-vásárlással és egyéb dologi kiadásokkal együtt összesen mintegy 4 millió forinttal terheli az idei költségvetést. Ezt az összeget a központilag tervezett felmentési időre járó bérek, jubileumi jutalmak előirányzata terhére csoportosítják át az óvoda büdzséjébe.

Az általános iskolák esetében a Hallerban és az Ujhelyiben nem kell módosítani az intézmények eredeti költségvetését. A Bolyai-iskolában viszont egy tanítóval kellett megnövelni az intézmény létszámkeretét. Az emiatt felmerülő többletkiadás mintegy 700 ezer forint erre a naptári évre. Ezt az összeget szintén a felmentési időre járó bérek, jubileumi jutalmak előirányzata terhére csoportosítják át.

Olvasóink írták

  • 4. INVEKTUS 2012. július 12. 16:52
    „nincs semmi baj !”
  • 3. pancser 2012. július 12. 11:38
    „2Ambar" Pláne ha azt látjuk, hogy egyes települések kétségbeesetten kutatnak betelepülők után, hogy intézményeiket megtarthassák. Nem sok város akad az országban amelynek egyes gondjai a gyerekek nagyobb számából következnek. Mosonmagyaróvárnak van jövője!”
  • 2. Ambar 2012. július 11. 23:20
    „Szerintem nincs itt semmi baj!Örüljünk annak hogy többlet csoportok vannak!Anyagi problémák mindig vannak,de a város költségvetése kell hogy elbírjon ilyen mértékű növelést.Lehet és meg is találták a megoldást .Ez így helyes.Abban biztos vagyok hogy az ide adott pénz talán a legfontosabb,és találnék a költségvetésben még én is olyat , ha nekem kellene ezt tennem amit nyugodtan húznék ki .”
  • 1. kotorék 2012. július 11. 15:00
    „Ha fogyunk az a baj. Ha növekszünk az a baj. Ha jó a termés az a baj. ha rossz a termés az a baj.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Migránsokat és embercsempészeket fogtak Hegyeshalomnál

Migránsokat fogtak kedden délelőtt 10 óra körül Hegyeshalomnál, az autópálya Ausztria felé vezető… Tovább olvasom