Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Húszezer fővel kevesebb az utas

Összességében csökkent az utasok száma a városi buszokon tavaly, ám összvonalas bérletből és menetjegyből többet adtak el 2013-ban. Egyebek mellett ezt taglalja az értékelő beszámoló a város elmúlt évi közösségi közlekedéséről.
A korábbi évek tendenciáját követve tavaly is csökkent az utasok száma a helyi buszokon. Az elmúlt évben 1,9 százalékkal kevesebben szálltak fel a járatokra, mint korábban, ez mintegy húszezerrel kevesebb utast jelent. Ezzel szemben viszont többet adtak el az összvonalas bérletekből és menetjegyekből. Az utóbbinál 10,4 százalékos, míg a bérleteknél 3,3 százalékos volt az emelkedés.

Összességében valamivel több mint 88 ezer jegyet váltottak tavaly az utasok, összvonalas bérletből pedig 3342 fogyott. Ugyanakkor a tanulóbérletekből kevesebbet váltottak. Ez a csökkenés 6,3 százalékos a korábbi évhez képest. A nyugdíjasbérletek esetében pedig még ennél is nagyobb mértékű, 16,2 százalékos a visszaesés. A Kisalföld Volán szerint ez a tendencia a nyugdíjkorhatár hatvanöt évre emeléséből adódik, ami 2010 óta figyelhető meg. A tanuló- és nyugdíjasbérletet váltók számának csökkenése 1,3 milliós kiesést okozott a társaságnak.

Tarifaemelés nem volt tavaly. A menetdíjból származó bevétel 4,7 százalékkal nőtt, ugyanakkor az ártámogatás 2,1 százalékkal csökkent. Együttesen a társaság menetrendszerű tevékenységből származó árbevétele 2,4 százalékkal, egymillió forinttal volt több a korábbi événél.

A beszámoló külön taglalja a ráfordításokat, ami mintegy másfél millióval volt magasabb tavaly. Ennek fő oka az egyre több karbantartást igénylő öregedő autóbusz-állomány. Ezen a téren akkor tudnának javulást elérni, ha megfelelő ütemben cserélhetnék a buszokat. A közvetlen költségeknek továbbra is meghatározó eleme a gázolaj. Az üzemanyag árának kedvező alakulása és a megtett kilométerek számának 2,7 százalékos csökkenése miatt 2,2 millióval kevesebbet költöttek gázolajra.

A helyi menetrendszerű tevékenység vesztesége 18,7 millió volt tavaly, ami 3,1 millióval kevesebb, mint az előző évben. Mivel azonban az áfa-visszatérítés fedezetet nyújtott a veszteségkompenzálás nagy részére, így az önkormányzatnak a tavalyi évre csak mintegy félmillióval kellett támogatnia a helyi közlekedést.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Letakarták Európát

A trianoni békeszerződés évfordulója Magyarország számára gyásznap. Erre az Európa-kő letakarásával… Tovább olvasom