Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Hiányos volt az Aradi Tibor kezét letépő gép borítása

Súlyos bírság fenyegeti a purbachi törmeléklerakót, miután kiderült: hibás volt az a rostálókészülék, mely Aradi Tibornak letépte az alkarját. A cég visszavenné alkalmazásba a férfit.

Vizsgálatot tartott a kismartoni Munkaügyi Felügyelőség Purbachban, ahol a halászi Aradi Tibornak munka közben letépte alkarját egy rostálókészülék. Mint korábban megírtuk, május 11-én a 37 éves férfi a burgenlandi faluban egy építőipari törmeléklerakóban dolgozott, amikor egy nagyobb kő eltömítette a készüléket. Aradi egy vasrúddal akarta kipiszkálni a tömböt, ám ekkor keze a vaslemezek közé szorult, a gép pedig könyöktől letépte a végtagot.

A vizsgálat kiderítette, hogy hiányos volt a balesetet okozó gép borítása, így a munkaadó komoly büntetésre számíthat. A felügyelőség azonban még szeretné az ügyben Aradi Tibort is meghallgatni, a bírság iránti javaslatot csak ezután terjesztik a területileg illetékes hivatal elé.

Foto: KURIER/Jeff Mangione
Foto: KURIER/Jeff Mangione


A törvény szerint a munkaügyi bírság első esetben 8.324 euró (2,4 millió forint), ismétlődés esetén elérheti a 16.659 eurót (4,8 millió forint). Úgy tudjuk, a cég visszavenné alkalmazásba a balesetet szenvedett férfit.

Mivel Aradi Tibor munkahelyén be volt jelentve, kezelésének költségeit a burgenlandi TB-kirendeltség állja, majd munkahelyi baleset esetén az összeget az Allgemeine Unfallversicherungsanstalt (AUVA) folyósítja.

Olvasóink írták

  • 14. Ludmilla 2013. május 25. 16:35
    „Nos Kedves BArátaim...!!!!!!

    Először is, ha valakit ilyen súlyos baleset ér és nincs aki segítsen ennek a szerencsétlen emberneK.., AZ CSERBEN HAGYÁS VÉTSÉGE!!!!!!! MI AZ, HOGY NEKI EGYEDÜL KELL A LESZAKADT KARJÁVAL, AUTÓVAL ELMENNI A KÓRHÁZBA X KM...!????????????
    NORMÁLISAK VAGYTOK EMBEREK!!!!!!!!!! BELE GONDOLT VALAKI EBBE, HOGY EZ MIT JELENT, SOKKOS ÁLLAPOTBAN...!!!!
    OTT HELYBE, AZ EGÉSZ CÉGET 1000 ÉV BÖRTÖNRE KELLENE ITÉLNI,.. NEM IS FOLYTATOM,ANNYIRA FELIDSEGEDETEM!!!!
    PEDIG LENNE MÉG EGY-KÉT JOGI ÉRVEM...!!!!!!!!!!!”
  • 13. Lone_wolf.. 2013. május 25. 09:40
    „Lehet fikázni az osztrákokat de ők legalább megfelelő bért fizetnek.A magyar vállalkozó meg más itteni munkaadók éhbért.”
  • 12. oxana 2013. május 24. 11:15
    „Nem védem öket, gyökereim Nyugat-Magyarországon vannak. De ugyanez megtörténhetett volna itt is. Csak ha máshol esett meg, akkor lálehet csapni a témára. Kárörvendezve, ami nem éppen szép dolog.”
  • 11. Michelle 2013. május 23. 22:16
    „Mi van oxana?! Csak nem gyökereid vannak náluk? Hogy így véded őket?
    Egyébként én már pár éve kint dolgozom, tapasztalatból írom, amit írok!”
  • 10. oxana 2013. május 23. 16:05
    „Fikázzátok csak az osztrákokat, mert mást nem tudtok. Ez Magyarország.”
  • 9. gab713 2013. május 23. 12:22
    „A munkaado most csak azt igyekszik elkerülni, hogy minel nagyobb büntetest varrjanak a nyukba... Ezt tiszta marketing.. aztan a felajanoltt munka utan, ki tudja meddig tartjak ott....stb..”
  • 8. zrx_xzr 2013. május 23. 07:48
    „6. gondolom serult kezzel nem igazam tud dolgozni, de a ceg keresne neki vmi munkat, amit tudna vegezni igy is .. feltetelezem ..”
  • 7. Michelle 2013. május 23. 05:31
    „Oxana!
    Osztrák ilyenbe nem nyúl bele, mert az osztrákok nem dolgoznak ilyen munkakörben. Túl alja munka ez nekik! XD
    Szerencséje volt a tagnak, hogy egyáltalán be volt jelentve...
    Mielőbbi gyógyulást neki!”
  • 6. Contar 2013. május 22. 23:08
    „2. villámcsapás
    Azt hozzátenném még, hogy Magyarországon egyedül nem is dolgozhatott volna!

    A cikkből ezt a mondatot nem értem: " A cég visszavenné alkalmazásba a férfit."
    Felmondott, kilépett, vagy hogyan szűnt meg ott a munkaviszonya?”
  • 5. erőslátó 2013. május 22. 22:33
    „Mielőbbi gyógyulást kívánok! A bátorságának köszönheti az életét!”
  • 4. hades01 2013. május 22. 21:51
    „Szerencséje volt Aradi úrnak! Majdnem Október 6.-a szintjére emelkedett május 11.!”
  • 3. oxana 2013. május 22. 20:27
    „2. villámcsapás

    Hát ha éppen osztrák nyúlt volna bele? Nem kellene mindig és mindenhol csipkelödni.”
  • 2. villámcsapás 2013. május 22. 17:51
    „Mielőbbi gyógyulást kívánok!
    -De azt megjegyzem hogy ebben a fejlett világban még nálunk Magyarországon is az ilyen gépeken érzékelők vannak szerelve úgy hogy még benyúlni sem lehet,mert a gép amikor érzékeli "LEÁLL!"
    -Ausztriában tojnak az ilyen védőkészülékekre,vagy a magyarokra?”
  • 1. oxana 2013. május 22. 16:52
    „Kívánok neki mielöbbi felgyógyulást!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autók a gyepen és a virágágyásokban is

Tovább olvasom