Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Harminc év után felújítják a művelődési házat

Több mint félmilliárd forintból újítják meg a Flesch Károly Kulturális Központot. Ehhez uniós forrást nyert az önkormányzat. A munkálatok június közepén kezdődnek és várhatóan október végéig tartanak. Ez idő alatt zárva lesz az intézmény.
Az ősz végére belül teljesen megújul a Flesch Károly Kulturális Központ. Összesen 615 millió forint uniós támogatást kap ehhez az önkormányzat. Ez teljes egészében fedezi a munkálatok költségeit. Járási közművelődési és kulturális központtá alakítják az intézményt.

– A felújítás mellett ugyanis multifunkciós intézménnyé is alakul a kulturális központ – magyarázza Csiszár Péter, a Flesch Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A művelődési ház tavaly volt harmincéves. Már korábban felvetődött az épület teljes rekonstrukciója. Akkor azonban nem sikerült erre pályázati támogatást szerezni, a beruházást pedig saját erőből nem tudták megvalósítani. A korszerűsítés viszont egyre sürgetőbbé vált, hiszen az épületen az elmúlt harminc évben nem végeztek nagyobb felújítást. Pedig évente mintegy 200 ezer látogatót fogad a központ Ez pedig mára nagyon meglátszik a művelődési ház állapotán.

Csiszár Péter elmondta: a legkritikusabb az épület csatornarendszere. Annak idején vasból készült vezetékeket építettek be, s ezek mára teljesen tönkrementek. Öt éve már folyamatos javítások szükségesek a rendszer működéséhez, ám így is gyakoriak a meghibásodások. A munka része továbbá a színházterem teljes felújítása. Ebbe a közönség által látható részek mellett beletartozik a terem légtechnikája is. Jelenleg ugyanis nem működik a több mint háromszáz férőhelyes színházterem légkeringetése. Emiatt főként a nyári időszakban sokszor elviselhetetlen itt a hőség. Emellett a kor színvonalának megfelelő hang- és fénytechnikát építenek ki a színházteremben.

Az elmúlt harminc év alatt igencsak leromlott az épület állaga, műszaki berendezései is elavultak – mutatja Csiszár Péter igazgató.
Az elmúlt harminc év alatt igencsak leromlott az épület állaga, műszaki berendezései is elavultak – mutatja Csiszár Péter igazgató.

Az ügyvezető elmondta: a beruházás során összesen ötven helyiséget újítanak fel a kulturális központban. Megújul többek közt az épület két belső szabadtéri területe is. Itt új közösségi tereket hoznak létre kisebb előadásokra alkalmas színpaddal, illetve gyermekjátszóházakkal. Árnyékolástechnikai eszközökkel le is tudják majd fedni ezeket a tereket. A felújítás mellett akadálymentesítik is az épületet, illetve számos rendezvénytechnikai eszközt szereznek be.

A munkálatok június 15-én kezdődnek és a tervek szerint október 23-ra fejeződnek be. Ez idő alatt a művelődési központ zárva tart. A csoportos foglalkozásokat más helyszíneken – például a Fehér Ló Közösségi Házban – tartják meg. A tartós bérletű irodák viszont a felújítás alatt is tovább működhetnek a kulturális központban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két szék közt vergődik Hanságliget

Jánossomorja külterületeként tartják nyilván a mintegy 250 lakosú Hanságligetet, ahová a postás… Tovább olvasom