Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Fél éven belül indulhat a kivitelezés

Egyre közelebb a Hegyeshalom és Bezenye határában tervezett kaszinóváros megvalósulása. Egy hónapon belül megkaphatja az építési engedélyt a komplexum, miután a befektetők heteken belül megszerzik az utolsó szükséges földeket is.
Amint arról lapunkban már több alkalommal beszámoltunk, a Kristályvárosként is elhíresült hegyeshalom–bezenyei Euro Vegas nagyberuházás részleteit sokáig titok övezte és sokan már kételkedtek a beruházás megvalósulásában. Az elmúlt év végén aztán a komplexum konkrét terveivel rukkoltak elő a befektetők.

Kezdetben a popkirály Michael Jackson édesapja, Joe Jackson állt elő kaszinó- és hotelkomplexum-építési ötletével az M15-ös autóút mentén. Később aztán – bár ezt hivatalosan sehol sem erősítették meg – Jackson kiszállt a beruházásból, viszont állítólag a befektetők között szerepel Kalid Bin Abdullah szaúdi koronaherceg is.

A befektetők egyike az osztrák Hans Asamer, akit Ausztria tíz legnagyobb invesztora között tartanak számon, ám az amerikai és magyar beruházók kiléte egyelőre titok.

Európában egyedülálló

Mint ismeretes, a magyar–osztrák–amerikai csoport mintegy 350 hektáron Európában egyedülálló, amerikai típusú játék- és szabadidőközpontot akar megvalósítani „Euro Vegas Ipari Park" néven. A beruházás első ütemében negyven hektáron három, egyenként háromezer ágyas szállodát, valamint kaszinót építenének, illetve golfpályát, koncert- és rendezvénytermeket, vendégházakat és az ezekhez tartozó kiszolgálóüzemeket és üzleteket.

A terület közepére egy központi vasúti pályaudvar kerül. Vegas-Bezenye első ütemét öt éven belül kívánják megvalósítani. Az elképzelések szerint a komplexum egyidejűleg tízezer vendéget fogad majd és mintegy háromezer-ötszáz dolgozót foglalkoztat. Teljes kiépítése után pedig a 350 hektáros térségben akár harmincezer vendég is szórakozhat egyidejűleg a komplexumban, ami így tizenkétezer embernek biztosít majd megélhetést.

Komolynak tűnő szándék

Amint azt Schmatovich Mátyás, Bezenye polgármestere lapunknak elmondta: a befektetőcsoport idáig több mint 600 millió forintot költött el a térségben. A szükséges terület utolsó darabját az elkövetkezendő hetekben vásárolják meg a beruházók mintegy 250 millió forintért. Ezzel együtt összesen már közel egymilliárdot fektetnek be a térségbe, ami a polgármester szerint jól mutatja a beruházók komoly szándékait.

Látványosan majd jövőre

A település rendezési tervét márciusban fogadja el a képviselő-testület, így várhatóan még az év első felében megkaphatja az építési engedélyt a projekt. A polgármester úgy véli, fél éven belül megkezdődhet a kivitelezés, ám az igazán látványos építkezések csak jövőre várhatók.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezentúl évente egy Pro Urbe-díj

A mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén szavazott a Pro Urbe kitüntető… Tovább olvasom