Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Egyre több a tanulási zavarokkal küzdő kisgyerek

Kistérség - Egyre kevesebb a nevelési tanácsadót neurotikus tünetekkel felkereső gyerekek száma, ezzel szemben egyre több a nyugtalan, nehezen kezelhető, figyelemzavaros, agresszív magatartászavart mutató óvodás és iskolás.
A nevelési tanácsadó szakemberei 2005 óta a mosonmagyaróvári kisgyerekek mellett a kistérség terápiára szoruló iskolásainak és óvodásainak gondozását is ellátják. A huszonöt éve létesített intézmény kezdetben két-három szakemberrel tevékenykedett, mára számuk tizenhatra bővült.

Mosonmagyaróváron három pszichológus, logopédus és fejlesztőpedagógus látja el a szolgálatot, Jánossomorján, Héderváron és Hegyeshalomban egy-egy pszichológus és logopédus végzi a körzethez tartozó gyermekek gondozását – tudtuk meg Domsichné dr. Mezzei Mártától, a Mosonmagyaróvári Nevelési Tanácsadó vezetőjétől.
Szakemberre viszont jóval többre is szükség lenne, akár duplájára is, hiszen így nem tudnak kellő óraszámot biztosítani a gyerekek ellátására.

Az elmúlt tanévben 282 gyermek vett részt pszichológiai és fejlesztőpedagógiai terápián, számuk a tanácsadáson, illetve vizsgálaton részt vettekkel 1100-ra bővül, 248 fordult gyógytestnevelőhöz, a logopédusok pedig 574 óvodást és iskolást kezeltek.

Főként fejlesztőpedagógusra mutatkozik igény, tekintve, hogy egyre nő a tanulási nehézségekkel és zavarokkal küzdő gyermekek száma, fejlesztésükhöz az oktatási törvény szigorú feltételeket szab. Segítség nélkül rendkívül nehéz ezeknek a gyermekeknek a helyzete a mai iskolai követelmények mellett – hangsúlyozta az intézményvezető.

Korábban a pszichológusok segítségére szoruló gyerekek legtöbbje neurotikus tünetekkel küzdött.

Többségében étkezési, ürítési, alvási és beszédzavarokkal (pl. dadogás), a szociális és iskolafóbia tüneteivel jelentkeztek. Ezek hátterében számtalan ok, például traumatizáló élmény, a családon belüli kapcsolati zavar, nevelési hibák, vagy éppen fokozott teljesítményelvárás állhat. Mára a magatartás-zavaros gyerekek száma emelkedett meg.

A viselkedési zavar gyakran egész osztályokat érint, míg a szakirodalom szerint a gyerekek tizenöt százaléka tanulási zavaroktól szenved. A diszlexia, diszgráfia és a diszkalkulia tüneteit a szakemberek enyhíteni tudják, de súlyos esetekben felnőttkorban is nyomuk marad a rendellenességeknek. Sok jelzés érkezik az iskoláktól is, nagyon gyakran viszont maga a szülő hozza el gyermekét, és sok esetben derül ki, hogy a magatartási zavarok hátterében tanulási zavarok állnak – világosított fel Domsichné dr. Mezzei Márta.

A tanulásizavar-veszélyeztetettség már óvodás korban kimutatható, így a nevelési tanácsadó szakemberei tíz éve az óvodák nagycsoportjaiban is vizsgálódnak. Ezt szükség estén prevenciós fejlesztés követi. Az intézményvezető szerint a ma iskolát kezdő gyermekek iskolakészültsége hiányosabb, leginkább szociális érettségük kevésbé kielégítő, mint a hasonló korú társaiké tíz évvel ezelőtt. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lefedik a gyalogos vasúti aluljárót

Mosonmagyaróvár - A szerkesztőségbe több panasz is érkezett a mosonmagyaróvári gyalogos… Tovább olvasom