Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Buszindulást igazítottak az alsósokhoz

Két tagintézmény s két költöző: ez a térség tavalyi iskola-összevonási mérlege.

Az MPI vizsgálatának eredményei

A megyei pedagógiai intézet (MPI) még az év első felében küldte el az érintett településeknek az iskolákban végzett vizsgálatainak eredményeit: ebben több községben kritikus tanulólétszámokat állapított meg. A tetemes állami normatíva feltétele a korábban központilag „meghúzott" gyereklétszámok megléte: ősszel ennek négy település „esett áldozatul" – igaz, más-más formában. Lipóton már csak kilenc alsós maradt a múlt tanévre, ősztől már a nagyok után ők is Hédervárra járnak át. A befogadó önkormányzat az iskola elé egy buszmegállót is felállított, hogy könnyebb legyen az átállás. Várbalogon is hasonló a helyzet. Tavaly 12 alsós összevont osztályban tanult, erre az évre már csak nyolcan maradtak volna: így ők is Jánossomorjára költöztek. Más a helyzet Máriakálnokkal és Újrónafővel: egyikük a Haller-, másikuk a jánossomorjai iskola tagintézményeként folytatta tovább, ám helyben maradtak. Máriakálnokon az óvodában is csoportösszevonásra volt szükség.

A Jánossomorjáról Várbalogra hazatartó diákokat szállítja

Nagyobb változások nélkül

Ódor Ernő várbalogi polgármester elmondta: náluk eddig jól működik az átjárás.
– Az iskolabusz rendelkezésünkre áll, s a Kisalföld Volán is pozitívan állt az ügyhöz. Reggel tíz perccel később, fél nyolckor indul a busz, hogy az alsósoknak ne kelljen túl korán kelniük: így éppen iskolakezdésre érnek az intézménybe. Az iskolabusz fél kettőkor indul vissza, ám aki napközis, az délután a helyi járattal jön haza. A helyiek részéről eddig nem érkeztek negatív vélemények, gond nélkül működik az átjárás.

Pápainé Németh Évától, a máriakálnoki tanintézmény vezetőjétől megtudtuk: nagy változást nem hozott a tagintézménnyé válásuk, elsősorban gazdaságilag tagozódtak. A munkaközösségek összedolgoznak, a pénzügyeket a Haller-iskolából intézik. Az iskolai önállóságuk azonban nem változott, megmaradhattak a már jól működő intézményi hagyományok.
Az már tavaly eldőlt az MPI-vizsgálat során, hogy törvényesen a 2005–2006-os tanévben működhet már csak a felső tagozat Mecséren. Befogadó intézményt keresnek, s ha a testület is jóváhagyja, akkor szeptembertől – legnagyobb eséllyel – Hédervárra járhatnak az itteni felsős tanulók is.

Két községből nyolc alsós a határ túloldalán

A gyereklétszámokat illetően máshol sem jobb a helyzet. A határszéli szlovákiai magyarlakta Doborgazon nemrégiben úgy döntött az önkormányzat, hogy a költségek csökkentésére egy helyen működteti tovább az óvodát és a magyar tannyelvű iskola alsó tagozatát. Az óvoda épületét átalakították: kicserélték a kazánt, a fűtőtesteket és a padlózatot, újraszigetelték a tetőt, megjavították a kéményt s kifestették a helyiségeket. Külön bejáratot létesítettek az óvodások és az iskolások számára, s kívülről is megszépült az épület: új kerítést kapott. Azonban Doborgazon is rendkívül kevés a gyerek: a szomszédos Nagybodakról is ide járnak át az alsósok, mégis csak 1–4. osztályban összesen nyolcan vannak (az óvodások pedig 12-en). Boráros József településvezető szerint a felsősök „emberemlékezet óta" – közel 35 éve – a huszonöt kilométerre lévő Bősön tanulnak: a helyi járattal ingáznak naponta. A buszköltséget a kerületi hivatal minden családnak megtéríti.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lehet fejlesztési tanács

Dr. Sarudi Csaba, az OTH elnöke mosonmagyaróvári látogatásakor nyilatkozott lapunknak. Tovább olvasom