Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Bővül a faluház, az egészségház, és a díszburkolat is készülőben

Útépítések, parkosítás, faluház- bővítés. Csak néhány a rajkai önkormányzat idei fejlesztési elképzeléseiből. Emellett remélik, hogy végre elindul az elkerülő út építése is, amire nagy szükség van a betelepülők nagy számából fakadó forgalomnövekedés miatt.
A költségvetés összeállítása során a működés mellett a fejlesztésekre is koncentráltak Rajkán. Így ebben az évben is folytatni szeretnék az útfelújítási programot, aminek keretében két lakóutca – a Békefi és a Kölcsey utcák – építése valósul meg. Ezt a fejlesztést az önkormányzat saját forrásból végzi el – tudtuk meg Kiss Vince polgármestertől. Elmondta: a költségvetés tervezésekor számoltak az adósságátvállalásban nem részesült településeknek ígért támogatással. Ebből a pénzből a faluház bővítését végeznék el. A beruházás során a meglévő épülethez egy új közösségi helyiséget építenének, valamint egy új, akadálymentesített vizesblokkot is kialakítanának.

A polgármester hozzátette: készülnek az új egészségház építésének megkezdésére is. A mintegy 244 milliós beruházáshoz hitel felvételét tervezi az önkormányzat. Az ehhez szükséges kormányzati engedély beszerzése jelenleg zajlik. Kiss Vince kiemelte: remélik, hogy a beadott ideiglenes forgalomkorlátozási tervre a hatóság kiadja az engedélyt és megkezdődhet végre az elkerülő út építése. Évek óta húzódik a beruházás, a megfelelő engedélyek és a szükséges területek megszerzése három évig tartott. A polgármester szerint nagy szükség lenne már az elkerülőre, hiszen továbbra sem csökken a beköltözés és a lakóterületek fejlesztése, emiatt pedig egyre nagyobb a forgalom a településen. Az elkerülő ettől a forgalomtól mentesítené a belterületi utakat.

Jelenleg zajlik a Fő téren a díszburkolat építése.
Jelenleg zajlik a Fő téren a díszburkolat építése.

A fejlesztések sorát folytatva Kiss Vince elmondta: jelenleg zajlik a Fő téren, az üzletek előtti részen a parkoló és a járda díszburkolása az önkormányzat és az üzlettulajdonosok közös beruházásában. Ezzel a Fő tér teljes területe rendezett lesz. A további tervek közt szerepel a Fő tér és a faluház közti szakaszon új járda építése és a díszközvilágítás kialakítása, valamint parkosítás. Ezzel egységes arculatot teremtenek a templom és a faluház közti útszakaszon. Ehhez a munkához pályázati forrást szerezne az önkormányzat.

A település idén is pályázik a „Virágos Magyarországért" versenyre. Tavaly a kétezer lakos feletti falvak közül Rajka nyerte el az első helyezést. Idén is sokat tesznek ezen a téren, így például a közelmúltban a Víztorony utca mellett parkosítottak egy nagy területet, platánsort ültettek a majdani út nyomvonalában. Befejeződött a focipálya füves parkolójának kialakítása, a temetőben pedig a leendő urnafal helyéül szolgáló területet parkosították.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alázattal szolgál a faluvezető

Tovább olvasom