Kisalföld logö

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 19°C | 28°C Még több cikk.

˝Bebíró˝, mosonmagyaróvári szívvel

Az államalapítás emléknapján az ünnepi szentmisét követően a tavalyi kitüntetett, Németh László plébános mondott beszédet a Szent István-szobornál.
Idén a városért végzett kiemelkedő munkájáért dr. Kocsis Sándor, a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület elnöke vehette át a Pro Urbe díjat.
– Meghatódtam, amikor az átadón felcsendült a „Szép Zalában születtem” kezdetű népdal, hiszen a zalai Söjtör szülötte vagyok, csakúgy, mint Deák Ferenc – mondja Sanyi bácsi. – Egyetemista korom óta gyűjtöm az írásait, így külön öröm volt az is, hogy a díj mellé egy Deák-kötettel is meglepett a polgármester úr.

Annak idején gépészmérnökként került a városba Kocsis Sándor, még 1959-ben, s itt ragadt. – Egy szál bőröndben hoztam magammal Zalát, afféle tősgyökeres „gyüttment” vagyok – állítja, ám élete azt mutatja, hogy egy, zalai kifejezéssel „bebíró” is lehet mosonmagyaróvári. Szenvedélye a sport, futballrajongóként aktívan részt vett a város sportéletében, sőt, a mai napig focizik.
Sanyi bácsi tervei már készen állnak a jövőre: legfontosabb célkitűzése, hogy az iskolásokat, egyetemistákat közelebb hozza Mosonmagyaróvár megismeréséhez. Az ipartestülettel kiépített jó kapcsolatot is tovább szeretné fejleszteni, hiszen az általuk létrehozott értékeket védi az egyesület.

Huszonnyolc évet töltött a Lajta–Hansági Állami Gazdaságnál, a címzetes egyetemi docens, kutató és oktató szakmai tevékenységéért miniszteri kitüntetésben is részesült. A Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesületnek 1993 óta tagja, 2003-tól elnöke s legfontosabb feladatának a város megismerését és megismertetését tartja.

Mosonmagyaróvárt élhető városnak tartja, csak egyet nem ért: – Hogyan lehetséges, hogy ’39 óta nem bírta egymásnak megmagyarázni Moson és Óvár, hogy összetartoznak? A két városrész határát jelző táblát legszívesebben eltüntetném – jegyzi meg.

Olvasóink írták

  • 5. poorman 2011. augusztus 27. 20:10
    „Mivel "gyüttment" vagy soha nem értheted meg mit jelent a tábla!
    Sanyi´bá hagyd a táblát békén!”
  • 4. lampi 2011. augusztus 25. 19:46
    „Bebíró - milyen erőszakolt szóalkotás. Sanyi bácsi különb címet érdemelt volna.”
  • 3. dorombolok 2011. augusztus 24. 19:02
    „Sanyi bácsinak szívből gratulálok , Isten tartsa meg jó erőben még nagyon sokáig!!”
  • 2. amivarosunk 2011. augusztus 23. 17:21
    „Az említett tábla, valójában határoszlop, a Határ sor- Szent István király út sarkán található. Az utcanév is a két település ( Moson és Magyaróvár) közigazgatási határára emlékeztet. A z oszlopot 1989-ben a városegyesítés 50.évfordulójára a Városvédő Egyesület állíttatta.”
  • 1. RickCartman 2011. augusztus 22. 19:48
    „Szívből gratulálok!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elismerés a piarista igazgatónak

Farkas Istvánnak a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét adta át Navracsics Tibor. Tovább olvasom