Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Az új orgona hangversenyre is hív

Mosonmagyaróvár - 2001-ben döntött a mosoni egyházközség a templom orgonájának felújításáról. Jáky György győri orgonaépítő-mester ma már az utolsó simításokat végzi a hárommanuálos, 36 regiszteres hangszeren, melyet augusztus 14-én Cziglényi László orgonaművész szólaltat meg a nagyközönség előtt, és dr. Pápai Lajos megyés püspök áld meg a szentmise keretében.
A mosoni templom korábbi, 14 regiszteres orgonáját 1926-ban adták át. A hangszerek királya azonban megkopott az idők folyamán, így 2001-ben az egyházközség és Butsy Lajos plébános döntött felújításáról. A munkálatokkal Jáky György győri orgonaépítő-mestert bízták meg, az ő nevéhez fűződik többek közt a soproni evangélikus templom, a győri evangélikus Öregtemplom orgonáinak restaurálása, felújítása is.

– A korábbi 14 regiszteres, 700–800 síppal felszerelt orgonát hárommanuálos, 36 regiszteres hangszerre cseréltük – magyarázza az újításokat az építő.

– A régi, még használható sípok beépítésével az orgona belső szerkezete megújult. A XX. század elejéről való eklektikus orgonaház annyiban változott, hogy az akusztika érdekében 50 centiméterrel megemeltük és a templom stílusához alkalmazkodva márványfestést kapott.

A játszóasztal kialakítása is a múlt század elejének eklektikus formáit követi, tömör faanyagból (bajor jávorból és trópusi wengéből) formázták meg sárgaréz berakásokkal, a regiszterkapcsolókon egyedi, kézzel festett porcelánfeliratokkal. Az egyik manuált klasszikus barokk ízlés szerint állították össze, a második, hatalmas hangzású főmű is német diszpozíciós elvek alapján készült, míg a harmadik redőnymű németes-romantikus elvek alapján áll össze, az orgona traktúrája mechanikus, a regiszterkapcsolás elektronikus, digitális rendszerű. Az országban mintegy tíz cég foglalkozik orgonaépítéssel, ebből négy tevékenykedik megyénkben.

Jáky György orgonaépítő-mester a hangszerek királynőjét hangolja a mosoni templomban.
Jáky György orgonaépítő-mester a hangszerek királynőjét hangolja a mosoni templomban.

– Az orgonaépítés komplex műfaj, több mint tízféle szakmát egyesít. Alapja az asztalosipar, de kell érteni a fémiparhoz, ötvös- és bőrdíszműves-mesterséghez, formatervezéshez, építészethez, s nélkülözhetetlenek a műszaki, mérnöki és zenei ismeretek is – hangsúlyozza Jáky György, aki budapesti tanulmányok után Németországban mélyítette el tudását. A mosoni templom mellett egy szigetközi település plébániatemplomában is folyamatban van egy új orgona építése, melyet idén karácsonykor adnak át.

– Templomunk egy kiváló hangversenyorgonával gazdagodott. A Fehér Ló Közösségi Házzal közösen tervezzük, hogy ősztől orgonakoncerteknek adunk otthont, de természetesen az új hangszernek elsődleges szerepe a liturgiában lesz – hangsúlyozta Kapui Jenő plébános.

Szentmise és áldás

A mosoni templom új orgonáját augusztus 14-én, Boldogasszony vigíliáján, a szentmise keretében dr. Pápai Lajos megyés püspök áldja meg. Ezt megelőzően Cziglényi László orgonaművész szólaltatja meg a hangszerek királynőjét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hínárkaszáló gép tisztítja a vizet Doborgazon

Dunasziget - A doborgazi Zátonyi-strandon és a hétvégi házak mentén két kilométer hosszan a vízügyi… Tovább olvasom