Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Az árvíz rámutatott a hiányosságokra

Minden idők legnagyobb árvize alaposan próbára tette néhány szigetközi település tűrőképességét. A mostani hatalmas víztömeg megmutatta, hogy hol vannak hiányosságok.
A vízzel évszázadok óta együtt élő falvak jól ismerik annak erejét. Az ’54-es és ’65-ös árvizek szintjeit megdöntő, napokban levonult víztömeg rávilágított arra, hogy a községek értékeinek megvédése érdekében milyen intézkedések nem tűrnek halasztást.

Mecsér: védvonalat a biztonságért

Mecséren az elmúlt napokban közel ezer vízügyes és helyből, illetve a környező településekről érkező önkéntes védte 24 órában a falut. Mecsér abban a sajátos helyzetben van, hogy védelme érdekében a törvény értelmében a polgármesteri hivatalnak kellett eljárnia, mert a falut nem óvja védvonal. A Mosoni-Dunán kialakult helyzet nem adott időt gondolkodásra, azonnal cselekedni kellett, egy ideiglenes gátrendszert kellett megtervezni és kiépíteni. Az ideiglenes gátba 6100 köbméter földet, 5800 négyzetméter fóliát és 28 ezer homokzsákot építettek be. A 800–1000 vízügyes és önkéntes 1500 munkanapnak megfelelő órát dolgozott le fáradtságot nem ismerve, maximális helytállással. A védekezés közel 30 millióba forintba került, amit a vízügy és különböző vállalkozók hiteleztek meg. Az ideiglenes védvonal 450 centiméteres vízszintre készült fel, így szerencsésen végződő, ám meglehetősen kritikus állapotot okozott a 483 centinél tetőző magasság.
Gerháth Zoltán polgármester az előzetesen készített kárfelmérés után úgy fogalmazott: több száz milliós kárt sikerült megelőzni a faluban. Mindössze egy lakóépület rongálódott meg oly mértékben, hogy egy részét le kell bontani. Ezzel együtt persze rengeteg kerítésben és melléképületben keletkezett jelentős anyagi kár. A mostani helyzetből okulva a falu biztonságát az ideiglenes gát helyén kiépített, legalább 1500 méter hosszú végleges védvonal jelenthetné, ami a megbízhatóság mellett rendezettséget adna a Mosoni-Duna partjának, és megfelelő helyet lehetne kijelölni a vízi turizmus számára.

Hédervár: hiányzik a torkolati műtárgy

Héderváron a Lipót–Hédervár közötti csatornában eddig soha nem tapasztalt víztömeg vonult végig a napokban, ami az Ady, az Árpád és a Vásártér utcák csatlakozásában ki is öntött. A lakóépületek védelme érdekében 8 ezer homokzsákot helyeztek el. A munkálatokban legalább kétszázan vettek részt. A helyzetben már-már kivédhetetlen volt, hogy a melléképületekben, a garázsokban és a pincékben ne jöjjön fel a víz. Göndöcs László polgármester elmondta: jelenleg a kárfelmérés folyik, a sikeres védekezésnek köszönhetően jelentős anyagi kárral nem kell számolni. A kertekben és a mezőgazdasági területeken keletkezett károkat csak hetek múltán lehet meghatározni. A polgármester úgy véli: amennyiben a nyolcvanas évek elején nem szüntetik meg a torkolati műtárgyat, akkor a héderváriak nyugodtan alhattak volna. Ezért most kérvényben indítványozza annak jövőbeni helyreállítását. A védekezés 200–300 ezer forintjában van az önkormányzatnak, amit remélhetőleg állami források kiegyenlítenek.

Ásványráró: töltésmagasítás és -erősítés

Ásványráró térségében a Mosoni-Duna, az Öreg-Duna és a mentett oldali vízpótló rendszer területén több helyszín került a védekezés középpontjába: a Zsejkei-csatorna egy pontján átbukott a víz, több helyen kellett homokzsákokkal megerősíteni a töltéstesteket és védeni az utat. A lakosság az első hívó szóra felajánlotta segítségét, önkéntesből nem volt hiány a kritikus pontokon. A szükséges száz ember helyett általában legalább ötvennel többen jelentkeztek a feladatokra. Böősy Imre polgármester példaértékű lakossági összefogás tanúja lehetett, s büszke arra, hogy az ásványiak más településeket is kisegítettek. A polgármester a töltésrendszert jó kiépítettségűnek és biztonságosnak tartja, de a mostani tapasztalatok a jövőben helyenkénti töltésmagasítási és -megerősítési feladatokra figyelmeztetnek. Továbbá nagyobb gonddal kell kezelni az ártér növényzetét, amely esetlegesen akadályozhatja a víztömeg levonulás át, a mentett oldal mélyebben fekvő területeinek védelmét, illetve az árkok állapotát. A védekezésben 300–400-an vettek részt, a beavatkozás sikeres volt, így jelentős károk nem keletkeztek, ám óhatatlanul elárasztott a víz néhány pincét és mélyebben fekvő területet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyalogos zarándokmenet

Claude Anshin Thomas amerikai zen buddhista szerzetes a holokauszt áldozataira emlékező gyalogos… Tovább olvasom