Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Ámokfutás az 1-es úton

Mosonmagyaróvár - Ámokfutó autóst üldöztek a rendőrök az 1-es főúton Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között. A férfi Ausztriába is áthajtott, majd visszafelé a határon kattant a csuklóján a bilincs.

Egy 49 éves mosonmagyaróvári férfi ámokfutásával okozott kisebb riadalmat az 1-es főúton közlekedők közt pénteken késő este. Amint azt Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőrfőkapitáynság sajtóreferense elmondta: az eddigi adatok szerint a férfi vélhetően nem tudott belenyugodni, hogy barátnője szakított vele, ezért este fél 9 körül Opel furgonjával megjelent a nő Csokonai utcai háznál.

A kocsival áttörte a kaput, behajtott az udvarra, "felszántotta" a veteményest, majd amilyen gyorsan jött, úgy távozott is, miközben megrongálta még a kerítést is. A férfi ámokfutása azonban még itt nem ért véget, sőt, mondhatni, ekkor kezdődött igazán.

A megrongálódott autóval a sötétben világítás nélkül szédületes tempóval kihajtott Levélre, majd vissza, és újból megtette ezt az utat. Ekkor már a rendőrök is értesültek tetteiről, így megpróbálták megállítani. Mivel a férfi viselkedése rendkívül kiszámíthatalan volt, és lényeges veszélyt jelentett a többi közlekedőre, a rendőrök óvatosan próbálták becserkészni. Hiába volt azonban a kék villogó, fényjelzés és hangosbemondó, a furgon a lámpa nélkül száguldott tovább, miközben az egyik rendőrautót is megrongálta, amiben 200 ezer forintos kár keletkezett.

Az ámokfutó Hegyeshalom felé vette az irányt és áthajtott Ausztriába. Itt azonban nem volt szerencséje, az egyik közeli településen az osztrák rendőrök kiszúrták a lámpa nélkül, betört szélvédővel közlekedő furgont és megállították, majd szabálysértési bírságot szabtak ki. Ekkor a férfi úgy döntött, mégis visszajön Magyarországra. A mintegy egy órán át tartó ámokfutásnak a határátkelőn vetettek véget a rendőrök, itt kattant a bilincs a zavarodott autós csuklóján.

Az elsődleges vizsgálatok alapján a férfi nem fogyaszott alkoholt, így egyelőre nem tudni, mi váltotta ki ezt a zavart viselkedést. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a férfit őrizetbe vette, rongálás gyanújával indítanak ellene eljárást, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tesznek a megyei nyomozó ügyészségen.

Olvasóink írták

  • 8. csingiz 2008. április 06. 20:55
    „Aztán a SZOLGÁLUNK ÉS VÉDÜNK osztrák változata szellemében udvarias köszönés után megállapították a tényállást, majd segítettek megjavítani a bajba jutott autós világítását, beragasztották a sérült szélvédőt...Ezeken autósunk úgy melepődött, hogy kísérletet sem mert tenni némi néhol szokványos kenőanyag megcsillantására..Miután aztán megkapta a teljesen szokásos mértékű büntiről szóló csekket ami meghaladta éves itthoni fizetését, rádöbbent hogy tényleg nem a megszokott közegben tartozkodik...Ezen aztán annyira bepánikolt hogy inkább visszaemigrált Magyarországra! Röviden így történt...”
  • 7. vaek 2008. április 06. 19:53
    „Áháá...”
  • 6. csingiz 2008. április 06. 19:33
    „Kedves vaek! Hogyan tudták, hogyan tudták...Hát mert biztos volt benne hogy ezek tényleg rendőrök, ezért megállt nekik..”
  • 5. nyelvész 2008. április 05. 22:08
    „a férfi nem fogyaszott alkoholt
    A t kimaradt:-))”
  • 4. közlekedö 2008. április 05. 21:56
    „Itt látszik mennyire van felkészülve a magyar rendörség!!!Ha valahol baj van,akkor tehetetlenek!!!!Hol vannak a régi igazi rendöreink??????Ezek a mai rendöreink csak ara valok,hogy aszt megbuntesék aki a tilosba parkol,vagy ha nem rakta ki az indekszet!!!Meg azokat baszogatni aki becsületesen dolgozik!!!Csak nyugodtan autozanak,ugyis sokan vannak!!!!Ennyit roluk!!!!”
  • 3. vaek 2008. április 05. 17:31
    „Egyetértek mindkét előttem szólóval.

    Már kijavította, azért - "a furgon a lámpa nélkül száguldott tovább" / ,,rendkívül kiszámíthatalan" / "rendőrfőkapitáynság" / "fogyaszott" / - akad még javítani való.

    Nekem csak egy kérdésem lenne:
    Az osztrák rendőr hogy tudta megállítani ,,a sötétben világítás nélkül szédületes tempóval" hajtó és rendkívül kiszámíthatalan viselkedésű férfit, akit a magyar kollégák ,,óvatosan próbálták becserkészni", de ,,hiába volt azonban a kék villogó, fényjelzés és hangosbemondó, a furgon a lámpa nélkül száguldott tovább"??????????????????”
  • 2. Juhász Károly 2008. április 05. 14:33
    „A cikk hemzseg az elütésektől, betükihagyásoktól, betűcseréktől.
    Adja a megszokott "magas" Kisalföld szintet.”
  • 1. nv 2008. április 05. 14:23
    „ekkora egy idióta lúzer egy nő miatt...
    nevetséges !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Háromosztálynyi iskoláskorú marad az óvodában

Mosonmagyaróvár - Két tannyelvű oktatással, művészeti képzéssel, sportfoglalkozásokkal csábítják a… Tovább olvasom