Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 2°C | 8°C Még több cikk.

''Aki kapja, marja'' a szúnyogpénzt

A Magyar Turisztikai Hivatal 15 millió forintot osztott a megyében szúnyogirtási támogatás címén.
A dunai árvíz visszavonulása s a hirtelen jött felmelegedés hatására megjelentek szúnyogok a vízpartok környékén. Állami segítségre már van ígéret, ám még a kistérségeken belül is egyezségekre lesz szükség.
Ódor Adrienn, a Nyugat-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság szakmai titkára legutóbbi cikkünk (Kisalföld, 2006. április 4.) kapcsán adott pontos felvilágosítást a szúnyogpénzek elosztásához kapcsolódó szakmai szervezetekről.

Annyi bizonyos: jól megfontolt döntéseket hoztak erről a kérdésről. „Tavaly a szúnyogirtás-pályázatokat a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (RFT) írta ki, a pályázatok kezelését az RFT munkaszervezete, a Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. (RFÜ), szakmai bírálatukat a Nyugat-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság (RIB) végezte. A RIB javaslatai alapján hozta meg döntését a regionális fejlesztési tanács.

Idén a támogatási forrást – 15 millió forintot – a Turisztikai Célelőirányzatból a Magyar Turisztikai Hivatal (MTH) biztosította a nyugat-dunántúli turisztikai régió számára. Pályázatot nem írt ki az MTH, hanem a RIB javaslatai alapján határozta meg, hogy mely önkormányzatok milyen összegben részesülnek ebből a támogatásból, a támogatás felhasználásának adminisztratív lebonyolítását pedig a Magyar Turizmus Zrt. munkatársai végzik" – áll a tájékoztató levélben.
Néhány hete Lébény saját településére 500 ezer forintot nyert szúnyogirtásra.

A Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás 26 községre összesen 2,5 millió forintot kapott – ebből leginkább a Szigetközre juthat. A Lajta-parti város magának egymilliót nyert, Sopron négymilliót. Dunasziget kilenc község gesztoraként 2,5 millió forintból irthatja a vérszívókat. Vámosszabadi négy községre egymilliót kapott, Győrladamér öt településre másfelet. Börcs hat falu gesztoraként egymillió forintos támogatásban részesül. A közeljövőben közbeszerzési eljárással kell kiválasztani a permetező céget az önkormányzatoknak.
Németh Andrea, a mosonmagyaróvári polgármesteri hivatal környezetvédelmi felelőse elmondta: februárig kellett az igényeket beadni.

– Az önkormányzati kérelem mellett azt javasoltam, hogy a kistérségi társulás is kapjon támogatást. Mi egymilliót, a társulás két és fél milliót nyert. Csakhogy a kistérséghez tartozó Dunasziget (kilenc községre) és Lébény is kapott pénzt. Ezt jeleztem a RIB-nek, akik azt ígérték: lépéseket tesznek, hogy a szétszórva kiosztott pénzt egységesen a társulás kapja meg. Legalább kétszer szeretnénk permetezni Mosonmagyaróváron, így ehhez önerőt is biztosítanunk kell: legalább hárommillió forint kell kétszeri gyérítéshez a városban.
A helyzetet bonyolítja – s erről már többször beszámoltunk –, hogy a szigetközi községek megosztottak a permetező cégeket illetően. Az egyik része a repülővel permetezőre „esküszik", a másik helikopterest bízna meg.

– A kistelepüléseken jobban bevált a helikopteres irtás, hisz fordulékonyabb a permetező: a repülőgépes irtás inkább nagyobb településeken alkalmazható – mondta Tóth István dunaszigeti polgármester. – Nálunk egy irtás 350 ezerbe kerül, s velünk együtt kilenc falu gesztorai vagyunk: Rajkáé, Dunakilitié, Püskié, Kisbodaké, Dunaremetéé, Lipóté, Ásványráróé és Darnózselié. Ragaszkodnék az elnyert 2,5 millió forinthoz, nem tartom jó ötletnek a kistérségi centralizálást. Mindenesetre olyan szúnyogirtó céget kellene választani, amelynek engedélye s saját repülési eszközei vannak, nem alvállalkozókkal dolgoztat.

A szúnyogirtás nem olcsó mulatság: míg tavalyelőtt hektáronként 670 forintért, tavaly már 1000–1200 forintért vállalták a cégek a permetezést. Mosonmagyaróvár 1400 hektárnyi területén egy irtás így közel másfél millióba kerülhet.

Kapcsolódó anyagok >>

Időben kaphatnak pénzt szúnyogirtásra (2006-04-04) >>
A szúnyogirtás is politikai ügy lett (2004-05-25) >>
A szúnyogirtás nem lehet pénzkérdés (2004-06-20) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szélerőműparkot terveznek

A német Aufwind Schmack GmbH társaság Németországban már több mint tíz éve foglalkozik megújuló energiaforrásokkal, számos biogáz- és szélerőműparkot építettek és üzemeltetnek. A cég most úgy döntött, hogy Magyarországon is építenek erőműveket. Összességében több mint 100 millió eurós beruházással épülnek szélerőművek, első ütemben Hegyeshalom, Bezenye és Rajka térségében. Tovább olvasom