Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

A NAV is kutat már az eltitkolt lakók után

Többen élnek egy-egy lakásban (többnyire vendégmunkások), mint ahányan be vannak jelentve oda – ez az egyik oka annak, hogy a gyűjtőszigeteknél katasztrofális helyzetek alakulnak ki. A NAV próbálja ellenőrizni a bérbeadásból származó jövedelmeket, tulajdonosokat.
Városszerte problémát jelent a rengeteg kommunális szemét a szelektív hulladékgyűjtőknél. Egy konkrét eset kapcsán erről már írtunk lapunkban (Kisalföld, 2014. január 8.); akkor a Pacsirta utcai gyűjtőszigetnél tapasztaltakat helyeztük előtérbe. Ez szakértők szerint szorosan összefügg az ingatlan-bérbeadással. Az egyik fő problémának tekinthető a szemét kialakulásával kapcsolatban az, hogy rengetegen élnek városunkban, akiknek a főbérlőjük nem biztosít edényt a hulladék elhelyezéséhez; vagy még az is előfordul, hogy sokkal többen laknak az adott ingatlanban, mint ahányan be vannak oda jelentve – így nem elég nagy a gyűjtőedény a számukra.

„Több helyen van így, akik kiadják ingatlanjaikat magánszállásnak, főleg munkásoknak, s a szokásos kukájuk van. Környékbeliek mesélik, utolérni nemigen lehet őket, mert nappal dolgoznak. A tulajdonosnak kellene intézkedni, de ha nincsenek benne a népesség-nyilvántartóban, senki nem tudja őket kötelezni nagyobb kukára. Emellett sokszor embertelen körülmények között laknak a vendégmunkások – erről sem beszél senki; az ingatlantulajdonosok jó nagy hasznot zsebelnek be" – tudatta velünk egyik olvasónk, aki névtelensége megőrzésére kért bennünket. Kijelenthetjük, aki így adja bérbe az ingatlanját, az eltitkolja a jövedelme egy részét (vagy az egészet).

Fekete zsákokban áll a szemét a gyűjtőszigetnél – előfordul, hogy a zsúfolt lakásokból hordják az edényekhez, mivel nekik nem elegendő a szemetes.
Fekete zsákokban áll a szemét a gyűjtőszigetnél – előfordul, hogy a zsúfolt lakásokból hordják az edényekhez, mivel nekik nem elegendő a szemetes.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nagy hangsúlyt fektet többek között az effajta adóeltitkolás feltárására. „A hatékony kiválasztás mellett érdemes megemlíteni az ingatlan-bérbeadások kapcsán a közérdekű bejelentéseket is, amikor a szomszédok vagy nemritkán éppen az albérlők jelentik be az adózás elmulasztását. A bevételeltitkolásban tehát a »közös érdek« csak időszakos, törékeny dolog, hiszen előfordul, hogy a felek elszámolási vitába keverednek, és a dokumentumok (szerződések, számlák, elszámolások) hiányában azokat nem is tudják megnyugtatóan rendezni. Éppen ezért a bérbeadónak is érdeke a részletekre is kiterjedő szerződés megkötése, hiszen a »megspórolt« adónál többe kerülhet az elszámolási viták
következtében meg nem fizetett rezsiköltség vagy a lakásban okozott kár.

Az ingatlan-bérbeadással kapcsolatos közérdekű bejelentések jellemzően nagyobb városokhoz, határhoz közeli településekhez köthetők, és azok száma a település lélekszámával arányos. A NAV tudomására jutott bérbeadásoknál a revizorok minden esetben összehasonlítják a kapott adatokat a bevallások adataival, és amennyiben eltérés tapasztalható, a mulasztók nem kerülhetik el az adóellenőrzést. A korábbi évek tapasztalatai alapján megállapítható azonban az is, hogy az adókulcs csökkentésének köszönhetően javulás tapasztalható az önkéntes jogkövetésben, növekvő mértékben vallják be az ilyen típusú jövedelmeket" – nyilatkozott ezzel kapcsolatban Kovács Mária, a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának szóvivője.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lángolt a busz Mosonmagyaróváron - fotók

Hatalmas lángokkal égett egy busz vasárnap kora délután a mosonmagyaróvári városközpontban. A buszon… Tovább olvasom