Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

A Lajta partján az átlagosnál jobb a helyzet

Az esélyegyenlőségi törvény előírja, hogy 2005-ig a közintézmények mindegyikét akadálymentessé kell tenni a fogyatékosok számára, Mosonmagyaróváron azonban mindeddig csupán néhány középületbe tudnak bejutni a kerekes székkel közlekedők.
Dr. Thiesz József: A mosonmagyaróvári rendőrségi feljáró minden igényt kielégít.
Elvileg már az alkotmány biztosítja minden magyar állampolgár számára az egyenlő jogokat. Megkérdőjelezhető azonban, hogy élhet-e a tanuláshoz való jogával az, aki a sok lépcső miatt bénult lábával vagy a közlekedéséhez használt kerekes székével nem tud bejutni a többi tanulóval együtt az osztályterembe. A művelődési jogával tud-e élni az, aki a tömegközlekedési eszközök, az utak kialakítása következtében meg sem tudja közelíteni a könyvtárat, a mozit, a hangversenytermet, a színházat?

Alapvető szükséglet és kényelmesebb élet

Akadálymentesen épített környezet, önálló életvitel, esélyegyenlőségi törvény. Mára ismerős és elfogadott elvek. Van törvény, van építési szabályozás. Kialakult a terület társadalmi elfogadottsága és alakulóban van gyakorlati alkalmazása.

Sok ember élethelyzetét fokozottan nehezítik az általuk igen nehezen leküzdhető akadályok. Olyan akadályok, melyek másoknak fel sem tűnnek, mindaddig, míg maguk is hasonló helyzetbe nem kerülnek. Az akadályokkal teli, barátságtalan környezettel folyamatosan küszködnek nemcsak a fogyatékosok csoportjába tartozó emberek, de az idősek és még a babakocsit tolók is. Az akadálymentes környezet egyeseknek, mint a fogyatékosoknak, alapvető szükséglet, másoknak pedig kényelmesebbé, biztonságosabbá teszi a használatot.

A határidő 2005 a középületeknél

Az esélyegyenlőségi törvény meghatározza, hogy a fogyatékosoknak joguk van az akadálymentes, illetve érzékelhető és biztonságos környezetre. A törvényi szabályozás előírja a középületek 2005-ig történő akadálymentesítését, különös tekintettel az egészségügyi, nevelési, oktatási és szociális intézményekre.
A mosonmagyaróvári közterületek akadálymentesítése már évekkel ezelőtt a város egész területén megvalósult, a közintézményeknek azonban mindössze alig néhány százalékánál végezték el ezeket az átalakításokat. Dr. Thiesz József, a Mozgáskorlátozottak Mosonmagyaróvári Egyesületének elnöke szerint az országos átlaghoz viszonyítva a városban kedvezőbb a helyzet az akadálymentesítés terén.
– A város egész területén az utcák és gyalogjárdák kereszteződésében a magas útpadkákat lesüllyesztették, ezzel rendkívüli módon megkönnyítették közlekedésünket. A középületeknél sajnos már korántsem ilyen kedvező a helyzet, csupán két intézményben megoldott az akadálymentesítés. A rendőrkapitányságnál elkészült széles, lankás feljáró és a kimondottan mozgáskorlátozottak számára átalakított mosdó példaértékű és rendkívül jól használható. A városközponti postánál megépült lépcsőjáró lift is minden elvárásnak megfelel. Vannak a városban olyan közintézmények is, ahol ugyan eleget tettek a törvényi előírásoknak és „akadálymentesítették" a bejutást, ám teljesen használhatatlan számunkra. Az Engels utcai irodaház előtti rámpa például annyira meredek, hogy még külső segítséggel is nehezen lehet felmenni rajta. Sőt, a bejárati ajtó előtti lépcsőfok tovább nehezíti a bejutást.

Nincs hely a régi épületeknél

– A régi épületek nagy részét sajnos lehetetlen megfelelően átalakítani, mivel sok esetben nincs elegendő hely. Az új épületek mindegyikénél azonban már a tervezési fázisban gondolni kellene az akadálymentesítésre, és fontos lenne velünk egyeztetve kialakítani a különböző feljárókat, hiszen a későbbiekben mi fogjuk azokat használni – hangsúlyozta az elnök.

Süllyesztett szegélyek épültek

A mosonmagyaróvári önkormányzat 1999-ben az útalap-támogatás segítségével készítette el a kiemelt közlekedési csomópontokban a szegélyek süllyesztését, ami összességében mintegy 3 millió forintból valósult meg. Az új utak építésénél pedig már ezen szempontok figyelembevételével végzik a kivitelezést. Az idei költségvetésben 1 millió forintot különítettek el a fogyatékosok részére akadálymentesítésre, amiből a jelzőlámpás csomópontoknál a gyalogátkelőhelyeket látják el hangjelző berendezéssel. A jövőben minden évben különítenek el pénzt a költségvetésben hasonló beruházásokra. Mindezen felül a különböző országos pályázatokból próbálnak forrásokat szerezni a további átalakításokhoz, hiszen az intézmények teljesen önerőből ezt nem tudják megvalósítani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diákok uniós együttműködése

Nemzetközi együttműködés kezdődött a mosonmagyaróvári Ujhelyi-iskolában. A munka célja, hogy a részt… Tovább olvasom