Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

A környezetvédők elkéstek a mentéssel

A Lucsony utcai hársfasor koronakönnyítése néhány hete megkezdődött. A szakértői vélemény szerint mindössze 4–5 fát kell kivágni, ám a környezetvédők megrökönyödésére most olyant is kidöntöttek, amely nem szerepelt a „ halállistán”.
A hárs hűlt helye: Veszélyes volt, vagy útjában állt valakinek?
A városháza egy másik szakértői véleményre hivatkozik. Néhány hete megkezdődött a korábban sok vihart kavart Lucsony utcai hársfasor rendezése. A kivitelező erdészeti szakcég koronakönnyítéseket, sebkezeléseket végez a növényzeten. A szakértői vélemény szerint néhány fát azonban ki kellett itt vágni. Dr.Tóásó Gyula egyetemi adjunktus, környezetvédő szerint ebbe viszont nem tartozott bele az a hársfa, amely az egyik utcabeli ügyvéd háza előtt állt.

„Törvények felett álló személy magánakciója"

– Az egyetem erdőmérnöki kara erdő- és faanyagvédelmi intézetének munkatársai az előzetes felmérés során úgy találták, hogy 4–5 fa kivágása indokolt – mondta dr. Tóásó Gyula. – Ez nemrég meg is történt. A földvezetékek elhelyezése jövőre kezdődik, de a nehézségek ellenére jó szándékkal s némi ráfordítással ezek a fák is megmenthetők lettek volna. Ám fennáll a veszélye annak, hogy vannak az utcában olyan emberek, akik a napsütés vagy bármilyen zavaró tényező kedvéért úgy gondolták, hogy előttük nem szükséges ez a növény. Erről lehetett szó csütörtökön is, amikor egy, az eredeti szakértői véleményben vágásra nem javasolt hárs lett a láncfűrész áldozata. Nem értem, hogyan módosult az a szakértői vélemény, amely eredendően nem akarta ezt a fát halálra ítélni.

Nyilván nem a munkások a felelősek, hiszen ők parancsra cselekedtek. Ez egy igen sürgősen végrehajtott művelet volt, éppen azért, mert én előzetesen is jeleztem a tulajdonosnak, hogy nem értünk egyet a kivágással. Ha a fával bármi gond volt, ma már akkor is létezik olyan technika, amely megvédi és az állapotát javítja. Nyilván mindez az ért történt ilyen gyorsan, hogy különösebb szakértői meditációkra itt ne kerüljön sor. Úgy érzem, hogy most egy törvények felett álló személy magánakciójáról van szó. Véleményem szerint a favágás előkészítésébe itt olyan személyeket is bevontak, akik nem szívesen kockáztatják az állásukat. A hárstalanítás egy szabályossá tett folyamatnak a következménye lett. A Mosonmagyaróvári Környezetvédelmi Egyesülettel ugyanis arra készültünk, hogy szombaton egy táblát láncolunk ehhez a fához. A táblára figyelemfelkeltő szöveget írtunk volna arról, hogy e hárs veszélyben van, ám akciónkat a láncfűrész meghiúsította – tájékoztatott dr. Tóásó Gyula.

„Szabályosan vágtuk ki"

A városfejlesztési és fenntartási osztály illetékese szerint szakértői vélemény alapján, szabályosan vágták ki a hársat.
– Az előzetes szakértői véleményben valóban nem szerepel e fa kivágása – mondta Németh Andrea. – A kivitelező cég azonban a lombkorona alakítása közben észrevette, hogy előre nem láthatóan a fa – belsejében a villarésztől kiindulva – végig korhadt. Ezt korábban műszerrel sem lehetett észlelni, ám így közvetlen balesetveszélyt jelentett. A kivitelező erdészeti szakcég így egy újabb szakértői véleményt készített erről a fáról, s az említett okok miatt a hárs kivágását javasolta. Sajnos a növénybe nem lehet belelátni, a gyökérvizsgálat pedig túl költséges lett volna. A további munkálatok folyamán ha hasonló, balesetveszélyes fával találkozunk, s ezt szakértői vélemény is alátámasztja, akkor további hárstalanítások is lehetségesek – mondta Németh Andrea.

Kapcsolódó cikk
Megfiatalítják a hársfasort

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őshonos halakat telepítenek a Dunába

A Fertő–Hanság Nemzeti Park télen több lépésben halat telepít a Szigetközben. Csaknem három és… Tovább olvasom