Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Mediawave 2010 - Oscar-díjas szakember a zsűriben

A 20. MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál kisjáték- és játékfilmjeit Alan Heim (USA), Pálfi György (HUN), Mila Fornay és Jos Stelling értékeli.

A zsűritagok közül az Oscar-díjas Alan Heim a tavalyi év után idén is szívesen vállalta a felkérést. A nemzetközileg elismert vágó (aki többek között olyan filmek utómunkájával írta be a nevét a filmtörténetbe, mint a Hair, Hálózat, Mindhalálig zene, Amerikai história X, stb.) a zsűrizés mellett a PASSPORT CONTROL Nemzetközi Workshop filmes résztvevőinek is tart előadást.

Nemzetközi versenyprogram - 2010 >>
Bekapcsolódik az oktatásba a zsűri másik tagja, Pálfi György is, aki az improvizatív filmkészítés rejtelmeibe avatja majd be a diákokat.

Mira Fornay, a zsűri egyetlen női tagjának első nagyjátékfilmjét, a Rókákat a MEDIAWAVE panoráma programjában lehet megnézni.

Jos Stelling holland filmrendező alkotásait a fesztivál törzsközönsége már megismerhette, akinek eddig kimaradt volna A váróterem vagy A benzinkút c. erotikával túltöltött kisjátékfilm, idén lehetősége nyílik rá, hogy megnézze ezeket a MEDIAWAVE 20 ÉV 20 FILM A 20.000-BŐL válogatásban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mediawave 2010 - Bemutatkoznak a szombathelyi helyszínek

Ebben az évben Szombathely ad otthont a MEDIAWAVE fesztivál programjainak. Sorra vesszük a város… Tovább olvasom