Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Apor Vilmos kiállítás, Győr

Győr - Több mint öt éve eredeti helyszínén, a püspökvári "pincék homályából ragyog fel, örök példaként" a történet, Boldog Apor Vilmos vértanúságának története.

A 2004-ben megszületett emlékkiállítás az 1945. március 29-én meggyilkolt főpap életét, tevékenységét, áldozatát és halálát mutatja be. A turistaidényben, az iskolai kirándulások idején szép számmal keresik fel a "vértanúság helyét".

A kiállításon Apor-szövegek vezetik végig a látogatót. A naplókból származó gondolatok minden teremben egyedülálló hitelességgel tárják elénk a bemutatandó kor, életszakasz eseményeit.


Apor Vilmos-emlékkiállítás a Káptalandombon. Képek: Kisalföld-archívum.


A mártír püspök utolsó szavai

A kiállítás termei az azóta is változatlanul meghagyott helyiségek, ahol Apor Vilmos asszonyoknak és gyermekeknek adott menedéket.

Az interaktív elemekkel gazdagított sajátos tárlaton a Bánffy György színművész által tolmácsolt, a püspök utolsó szavait, üzenetét idéző, majd a naplóiból, feljegyzéseiből vett szövegek kísérik végig a látogatót. A tárgyi emlékek, relikviák, kordokumentumok és fényképek mellett az emlékkiállításra komponált zene- és fényhatások erősítik az élményt, segítik a minél teljesebb szembesülést.



A boldoggá avatott Apor Vilmos szarkofágja a győri bazilikában.
A boldoggá avatott Apor Vilmos szarkofágja a győri bazilikában.


XX. századi dráma


Általuk válik átélhetőbbé, érthetőbbé az ősi falak között lejátszódott XX. századi dráma. A tárlat központi terme az emlékhely, ahol a püspök életét áldozta a rábízottakért.

A tér közepére fektetett püspöki palást és a rajta lévő véres ing a vértanúság megdöbbentő jelképei.



Belépőjegy:
felnőtt (700 forint), diák és nyugdíjas (500 forint), családi jegy (1400 forint).

Nyitva tartás:
kedd-szombat 9.00-17.00.

Megközelíthetőség:
Budapest felől az 1-es főúton, Szlovákia felől a Révfalusi híd irányába.

Bővebb információk:
http://www.gyor.egyhazmegyeikincstar.hu/menu7/menu7.htm

http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2004.05.02/0406.html

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Apátsági Pincészet, Pannonhalma

Pannonhalma - Az Apátsági Pincészet ültetvényeiről származó szőlő feldolgozására a közel 2000… Tovább olvasom