Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Virtuális óriásrendelő


Parma
Sánta Anikó

Az egészségügyi alapellátás színvonalát kívánják emelni azok a
háziorvosok, akik januártól a világhálón is konzultálhatnak egy
mással. Két észak-olaszországi település, a Parmahoz közeli, hate
zerötszáz lakosú Fontanellato és a több mint ötezer lelket számlá
ló Fontevivo hét háziorvosa egy közös adatbankba helyezte a páci
ensek adatait, kórlapjait, az általuk szedett gyógyszereket, az al
kalmazott kezelések leírását. A betegek sürgős esetben – amikor
választott orvosuk nem rendel és nem elérhető – ezentúl a kezde
ményezésben résztvevő bármelyik másik doktorhoz fordulhat
nak.

A páciens szóbeli beleegyezése esetén az orvos saját számító
gépén megtekintheti a beteggel kapcsolatos információkat. A
szakemberek szerint a betegellátás javulni fog, hiszen szinte egy
kibővített orvosi rendelőről van szó, amely gyakorlatilag hétfőtől
péntekig, reggeltől estig fogadja a betegeket. A lakosság is kedve
zően fogadta az Orvosok a Világhálón Egyesület létrejöttét, az em
berek remélik, hogy egyre több háziorvos csatlakozik az új szolgál
tatáshoz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri lány a halak szigetén 2. - szerkesztetlen változat

Gyerekkoromban mindig “irigykedtem" azokra, akik a Balaton partjan laknak. “Milyen jo… Tovább olvasom