Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Vihardagály Hamburgban: hegynek felfelé folyt az Elba

Németország. A szél nyomására keletkezett szökőár veszélyeztette Hamburg Elba közeli negyedeit nemrégiben. A Xaver okozta vihardagályról a német kikötővárosban élő olvasónk, Galgóczi Róbert küldött beszámolót.
Erős szélvihar és a magas szökőár hozta izgalomba nemrégiben a hamburgiakat. Ritka esemény. Ilyenkor az Elba hegynek felfelé folyik! A várt 8 méterrel a közepes dagályszint fölé emelkedő vihardagály „csak" 6,2 méterrel lépte túl a közepes dagály magasságát. Pusztító ereje sem érte el a várt rombolási fokot. A városban mégis kivételes állapotot jelentett. Kihaltak az utcák. Szinte leállt a forgalom. Busz- és HÉV- járatok sem közlekedtek. Csak a földalatti nem szünetelt.


Galgóczi Róbert szívesen ment volna fényképezni ezt a ritkán előforduló természeti jelenséget. „Szerettem volna látni, fényképezni a hullámzó víz habzó taraját. Szerettem volna hallani az Elba hangerős morajlását. Szerettem volna testemen érezni a sok csapadékkal és dörgő villámlással járó tomboló szélvihar mindent elsöprő erejét. Igen ám, de a szökőárt okozó, Xavér névre keresztelt szélvihar 130 kilométer/óra sebességgel fújt és sodort el mindent, ami az útjában állt. Láttam a tévében, ahogy meglett embereket elfújt a szél!"

Ilyenkor életveszélyes az utcán járni. A rádió félóránkét figyelmeztette a polgárokat, hogy aki teheti, maradjon otthon, ne menjen az utcára! Számos háztetőről zsindelyek potyogtak a járdákra, palatáblák repültek a levegőben, vagy a balkonokról más egyéb háztartási tartozékot fújt le az erős szél. A fákról karnyi vastag ágak szakadtak le, estek az úttestre és dugót okoztak. A vasút is szünetelt. Kidöntött, kicsavart nagy fák blokkolták a síneket. Szakították el a felsővezetékeket. A hamburgi repülőtér több száz induló és érkező gépnek nem adott felszállási, illetve leszállási engedélyt. Így sok-sok utas megfeneklett és várótermek padjain, padlóján aludtak.

Hamburg 1962-ben szenvedett el a mostani szökőárhoz hasonló eseményt. Akkor is erős vihardagály ömlött a városra és elárasztotta az Elbában lévő Wilhemsburg szigetet. Az akkori gátak nem bírtak a víznek ellenállni és az egész sziget házakkal és lakókkal együtt víz alá kerül. Több ezer halálos áldozat lett és több milliós kár keletkezett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csíkok, kockák, pöttyök, virágminták téliesítve

Aki romantikus, elképzelheti, hogy egy télikertben élvezi a gondosan ápolt növények virágainak… Tovább olvasom