Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Zentai betegségre hivatkozik

Ausztrália - Beteg vagyok. Nem élném túl, ha a magyar katonai törvényszék elé állítanának - mondta az ausztráliai Perth-ben élő, háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly az ausztráliai ABC rádiónak nyilatkozva.
Nem számít korrekt eljárásra Magyarországon a 86 éves Zentai fia, Ernie Steiner, aki szerint apjának egyebek mellett szívritmuszavara van. Zentai emellett perifériás ideggyengeségben is szenved, ami zsibbadást okoz a végtagjaiban és diabéteszhez vezethet.

"Túl beteg vagyok" - mondta a rádiónak adott interjúban Zentai, majd hozzátette: "Talán soha nem térnék vissza, nem kerülnék ki élve ebből." Zentai Károlyt azzal vádolják, hogy a II. világháború idején, 1944-ben Budapesten két katonatársával együtt megölte Balázs Pétert, mert a 18 éves fiatalember nem viselte a zsidók megkülönböztetésére előírt sárga csillagot. A vádak szerint a gyilkosságot Zentai a náci Németországgal szövetséges magyar hadsereg tagjaként követte el. A férfi tagadta a vádat. A kiadatás elleni fellebbezési kérelmét április 23-án utasította el az ausztrál Legfelsőbb Bíróság, így most a szövetségi főállamügyészség május 20-i döntésére vár, amely arról határoz, hogy Zentai megfelel-e a kiadatási törvényben foglalt feltételeknek, azaz átadható-e Magyarországnak.

Zentaira 2004-ben bukkantak a háborús bűnösök felkutatására specializálódott Simon Wiesenthal Központ nácivadászai. Kiadatását a magyar külügyminisztérium 2004 decemberében kérte Ausztráliától. Zentai Károly már három éve játszadozik a bírósággal - nyilatkozta brit The Independent című lapnak a napokban a Simon Wiesenthal Központ igazgatója. Efraim Zuroff szerint ugyan rokonszenv támadhat egy ilyen idős ember iránt, ám ez semmiképp nem csökkenti bűnösségét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összecsapások is voltak május 1-jén

A világban, igy Európában is szinte mindenütt békés felvonulások voltak csütörtökön, május 1-jén.… Tovább olvasom