Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Veréssel kényszerítettek véradásra iskolásokat

A gyerekeknek havonta egyszer kellett vért adniuk hét hónapon keresztül, és háromszor annyit vettek le tőlük, mint amennyit szokás.
Legalább nyolc, 10-16 év közötti gyerek adott vért, hogy elkerülje a verést az északnyugat-kínai Kanszu tartományban - írja az Origo.

A letartóztatottak egyike a helyi véradó központ igazgatóhelyettese, aki azzal védekezett, hogy kevés volt a véradó, és ezért nagy volt rajtuk a nyomás.

A BBC jelentése szerint a gyerekeknek havonta egyszer kellett vért adniuk hét hónapon keresztül, és háromszor annyit vettek le tőlük, mint amennyit szokás.

A bűnbanda ezerdollárnyi összeget keresett az üzleten. A központban hamis személyazonossági igazolványokat mutattak be, a kínai törvények szerint ugyanis 18 éven aluliak nem adhatnak vért.

A bűncselekményre akkor derült fény, amikor az egyik érintett gyerek a szüleihez fordult segítségért.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Törökország a német hírszerzés célkeresztjében

Törökországra ugyanis nem vonatkozik a "Merkel-doktrína", aminek lényege, hogy barátok nem kémkednek… Tovább olvasom