Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Újabb bulldózeres támadás Jeruzsálemben

Lelőttek egy bulldózert vezető férfit Jeruzsálemben csütörtökön, miután a nehézgéppel egy üres busznak, majd egy rendőrautónak rontott - közölte a rendőrség. A támadásban két rendőr könnyebben megsérült, amikor a bulldózer felborította járművüket. A támadó állapotáról ellentmondó információk érkeztek.

Az eset Jeruzsálem déli részén, egy bevásárlóközpont közelében történt helyi idő szerint délután egy óra körül. A mentőszolgálat közlése szerint a bulldózer sofőrjét lelőtték, és belehalt sebesüléseibe, ketten pedig könnyebben sérültek. Az izraeli rendőrség szóvivője, Mickey Rosenfeld azonban úgy nyilatkozott, hogy a sofőr súlyosan megsebesült, de nem halt meg - írta a Haarec című izraeli lap.

A támadó sofőrt egy arra járó taxisofőr, és egy rendőr lőtte le. A taxisofőr az izraeli rádiónak nyilatkozva azt állította, hogy látta, ahogy a rendőautó a levegőbe emelkedik, kétszer megpördül, majd egy busz felé csúszik - írta a Haarec. A taxis - elmondása szerint - négyszer lőtt rá a támadóra, megsebesítve őt, amikor "egy rendőr érkezett, aki M-16-os gépkarabélyával végre végzett vele". Ez már a harmadik hasonló eset az izraeli fővárosban. 2008 Július 2-án egy palesztin, szintén buldózerrel egy forgalmas úton belerohant egy buszba, majd több autót is fölborított. Akkor hárman haltak meg és 30-an megsérültek a merényletben, és a bulldózer sofőrjét megölték. Három héttel később 16-an sebesültek meg egy ilyen támadásban, a sofőrt akkor is lelőtték.

Olvasóink írták

  • 4. aTibi 2009. március 06. 06:57
    „Egy sima közlekedési baleset, gyilkosokkal!
    Persze fotók nem készültek róla.
    Ha egy palesztin nehéz géppel közlekedik a zsidóknak lekel lőni?----LE!

    A cigányok tüntettek bécsben: tanúsítom úgy utálják őket jobban mint mi !
    Jót nevettem a feliraton! 2-év alatt 54 támadást intéztek ellenük. A SAJÁT FAJTÁRSAIK--ezt elfelejtették hozzátenni!
    54 támadás?--------EGY-KÉT NAPRA JUT ENNYI AMIT EZEK ELKÖVETNEK A MAGYARSÁG ELLEN!”
  • 3. albatrosz 2009. március 06. 00:06
    „Bocs! Nem ODA vándorol a pénzünk????!”
  • 2. ASHER 2009. március 05. 19:11
    „-es akkor megis minket ocsarol mindenki,csak mert mi megvedjuk az allampolgarainkat az ilyenek ellen!!!!
    -(nem mint a Magyar zsaruk a polgaraikat a bunozo romak ellen)-igaz ugy nalunk,egy a Mistarot(zsaru)tagjanak
    joga van leloni is az ilyeneket,sot barmelyik arra jaro katonanak is!!!utana meg az a jaj de nagy hajciho sincs
    mert lelotte!!!nalunk egy zsarunak MINDENHEZ joga van!!!!!!!!meg ehhez is!!!!!kulonosebben indokolni se kell!!!!!
    ha ilyen lenne a Magyar zsaru is azt hiszem jobb-biztonsagosabb lenne ott is az elet!!!!talan gondolkodni kene ezen nem!!!?”
  • 1. Szilágyi_Zsolt 2009. március 05. 13:50
    „"[...] a bulldózer sofőrjét lelőtték, és belehalt sebesüléseibe": redundancia, kerülendő!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sugárfertőzést kaptak a kárpátaljai mozdonyvezetők?

Sugárfertőzésre utaló tünetekkel került kórházba Kárpátalján négy mozdonyvezető, akiknek a… Tovább olvasom