Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Új Szó: túl sokat isznak a szlovákiai fiatalok

Szlovákiában a 15-16 éves fiatalok fele rendszeresen issza le magát egészen a részegségig - írta az Új Szó című pozsonyi napilap keddi számában.
Tavaly a pozsonyi gyermekkórházban 78 részeg fiatalkorút kezeltek, a kassai gyermekkórházban pedig 108-at. Átlagéletkoruk a 15 évet sem érte el. A fiatalok között az abszolút rekordot Kelet-Szlovákiában az a 18 éves fiú tartja, akit alkoholmérgezéses állapotban eszméletlenül találtak meg az utcán egy vodkásüveggel a kezében.

Véralkoholszintje 4,1 ezrelék volt. A legutóbbi európai iskolai alkohol- és drogfelmérés rámutatott, hogy a szlovákiai 15 és 16 évesek fele havonta többször is lerészegedik. Szlovákia a fiatalok alkoholfogyasztását figyelő stockholmi intézet, az ESPAD felmérésében Horvátországgal együtt a tizedik helyre került, megelőzte a bolgárokat, a románokat és a görögöket. Az Új Szó által megkérdezett pozsonyi kábítószer-elvonó központ igazgatója szerint a fiatalokat leggyakrabban a baráti társaság veszi rá az alkoholizálásra, és a családon belüli alkoholtolerancia, a gyakori iszogatásoknak is hatással vannak rájuk.

Szlovákiában 2009-ben lépett hatályba az a jogszabály, amelynek értelmében a 15 évesnél fiatalabbak este 9 óra után nem tartózkodhatnak olyan helyen, ahol szeszesitalt szolgálhatnak fel. Ide tartoznak a sportesemények, a koncertek és a fesztiválok is. Ellenkező esetben a gyermek szülei 33 eurós (8800 forint) bírsággal sújthatók.

A törvény szerint a rendőröknek, az orvosoknak és az iskolaigazgatóknak kell jelenteniük az önkormányzati hivataloknál a részegeskedő fiatalokat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biden: az Egyesült Államok Izrael mellett áll

Az Egyesült Államok Izrael mellett áll, ha a zsidó állam biztonságáról van szó - jelentette ki Joe… Tovább olvasom