Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Új Szó: lesz hazafias törvény Szlovákiában

Szlovákiában törvényt terveznek a hazafiasságról. A Szlovák Nemzeti Párt által javasolt törvény tervezett szövegén tartalmi változásokat kérnek a párt kormánykoalíciós partnerei - írta az Új Szó című pozsonyi napilap szerdai számában.

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke a hazafias törvénnyel azt szeretné elérni, hogy Szlovákia minden iskolájában a kiselsősöktől a gimnazistákig reggelente mindenki elénekelje a szlovák himnuszt.

Szeretné, ha minden tanteremben kifüggesztenék az ország címerét, zászlaját, a himnusz szövegét és az alkotmány bevezetőjét. Emellett minden kamasznak hűségeesküt kellene tennie a Szlovák Köztársaságra, amikor átveszi első személyi igazolványát, és az is szerepelne a törvényben, hogy külön tiszteletet érdemelnek az ország alkotmányos szervei, az államfő, a parlament és a kormány.

A három kormánypárt keddi megegyezésének értelmében a pozsonyi parlamentben második olvasatba utalják, majd átdolgozzák az SNS törvénytervezetét. A másik két kormánypárt, a Smer és a Vladimir Meciar vezette HZDS korábban nem támogatta a javaslatot. Meciar szerint tartalmi változásokat kell végrehajtani a törvény szövegén, különben nem fogják támogatni a második változat elfogadását. Hasonló nyilatkozatot tett Pavol Paska (Smer), a szlovák parlament elnöke.

Az ellenzék nem ért egyet a tervezettel. Pavol Hrusovsky, a kereszténydemokraták frakcióvezetője úgy véli, hogy a hazafiasság erősödését nem lehet törvényekkel kierőszakolni, más módszereket kell keresni. A javaslatot marketinghúzásnak tartja, amellyel a koalíció el akarja terelni a figyelmet a belső problémáiról.

Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerint a megegyezés mögött az áll, hogy egyik koalíciós párt sem akar "kisebb szlováknak" mutatkozni a másiknál.

Olvasóink írták

  • 1. Dr.Horváth 2009. december 04. 23:00
    „Mint a komenista szép időkben... Csak akkor kalászos, csillagos címer a temerben, kötelező részvétel a május 1-i felvonuláson vörös zászlókat lengetve, stb. Csak a forma változik, a tartalom marad. Éljen a szlovák demokrácia!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyevszkij expressz - Egy szélsőséges kaukázus szervezet is magára vállalja a robbantást

Egy szélsőséges kaukázusi szervezet jelentkezett szerdán a Nyevszkij expressz elleni, 26 halálos… Tovább olvasom