Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

UISA: új egészségi törvény készül

Az amerikai képviselőház vasárnap éjszaka elfogadta az egészségügyi reformtörvény tervezetét.

A történelmi jelentőségű dokumentum - amelynek törvénnyé válásához még Barack Obama elnök aláírására lesz szükség - az eddigi körön túl 32 millió amerikaira fogja kiterjeszteni a betegbiztosítást.

A tervezet elfogadása mindössze néhány vokson múlt: az alsóház 219-212 szavazati aránnyal fogadta el azt. Az elfogadáshoz szükséges minimum 216 szavazat volt. A tervezetet a republikánus ellenzék egyetlen tagja sem támogatta, és 34 demokrata politikus is nemmel voksolt.

"Történelmet írunk, rendbe tesszük az egészségügyet Amerikában" - hangoztatta korábban az elnök. Elemzők a törvény fontosságát az 1935-ös társadalombiztosítási reformhoz, valamint az idősek számára egészségügyi alapellátást biztosító 1965-ös Medicare program bevezetéséhez hasonlítják.

Obama néhány órával a képviselőházi szavazás előtt tudatta: rendeletben fogja biztosítani, hogy a reform nem változtat azokon a korlátozásokon, amelyek a művi vetélés szövetségi finanszírozására vonatkoznak. Így megnyerte a tervezetnek azokat a még habozó demokrata párti képviselőket, akik éppen a mesterséges vetélés szövetségi támogatásával kapcsolatos aggodalmaik miatt nem álltak az ő reformelképzelései mögé.

A szavazás kimenetele még vasárnap délelőtt is kétséges volt. Steny Hoyer, a demokraták frakcióvezetője akkor annyit mondott: már csak néhány szavazatot kell megszerezniük. Végül a Fehér Ház és az abortuszt ellenző demokrata képviselők közötti kiegyezéssel vált bizonyossá, hogy összegyűlik az elfogadáshoz szükséges 216 szavazat.

John Boehner, a republikánus frakció vezetője a szavazás előtt azt mondta: a demokraták, ha elfogadtatják a törvény, képviselőházi többségük elvesztésével fognak fizetni a novemberi kongresszusi választásokon.

Közölte: a republikánusok a megengedhetetlenül költséges reformok visszavonásán fognak dolgozni, ha megnyerik a választásokat.

A képviselőházban vasárnap éjszaka az egészségügyi törvénytervezetnek a szenátus által már tavaly elfogadott változatát hagyták jóvá, így arról a felsőházban nem kell újra szavazni, az okmány egyenesen mehet a Fehér Házba, Obama elnökhöz aláírásra.

Obama reformtörvénye ugyan nem helyez kilátásba általános, mindenkire kiterjedő betegbiztosítást, de azzal, hogy azt kiterjesztik 32 millió amerikaira, a népesség 95 százaléka biztosított lesz. A törvény fontos eleme: megtiltja, hogy a biztosítók megtagadhassák szolgáltatásaikat a betegektől bizonyos egészségügyi előfeltételek esetén. A betegbiztosítás rendszerét úgy alakítják át, hogy 2014-től szinte mindenki számára kötelező lesz a biztosítás; azokon a szegényeken, akik nem képesek fizetni a biztosítási díjakat, az állam fog segíteni. Újabb adókat rónak ki a gazdagokra, ezenkívül a nagy- és közepes méretű vállalatokat kötelezni fogják, hogy nyújtsanak biztosítást alkalmazottaiknak, máskülönben pénzbüntetést kell fizetniük.

Kongresszusi számítások szerint a törvénycsomag várhatóan 138 milliárd dollárral fogja mérsékelni a költségvetési deficitet az első tíz évben, majd 1,2 ezer milliárd dollárral az elfogadása utáni második évtizedben. A kongresszus költségvetési hivatala szerint az Obama-féle törvénycsomag végrehajtása az elkövetkező tíz évben 938 milliárd dollárba fog kerülni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerbiában eladják az állami távközlési céget

Szerbiában várhatóan még az idén eladják a Telekom Srbija többségi állami tulajdonú vezetékes céget,… Tovább olvasom