Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Több millió eurós csalással gyanúsítják a norvég katolikus egyházat

Átkutatta a norvég katolikus egyház irodáit csütörtökön a norvég rendőrség, mivel azt gyanítják, hogy taglétszámának meghamisításával csaknem hatmillió euróra tett szert jogtalanul a norvég államtól.
A többségében protestánsok lakta skandináv országban a kormány a hívek száma alapján nyújt pénzügyi támogatást a különféle felekezeteknek.

Az ügyben az oslói érseket és a fővárosban működő katolikus püspökség pénzügyi illetékesét is kihallgatták a hatóságok - közölte Kristin Rusdal, az oslói rendőrség jogásza.

A norvég katolikus egyház tagsági nyilvántartását az oslói püspökség kezeli. A rendőrség azzal vádolja a két egyházi tisztségviselőt, hogy több ezer bevándorlót tudtuk nélkül regisztráltak katolikus hívőként. A bevándorlók neveit egy évente megjelenő kiadványban találták.

A hivatalos statisztikák szerint a katolikus közösség létszáma négy éven belül több mint kétszeresére nőtt: 2010 elején 67 ezer hívet számlált, 2014 elejére pedig már 140 ezer taggal rendelkezett.

Rusdal azt mondta, hogy ebből a növekményből 65 ezerre tehető azoknak a száma, akikkel hamisítás útján bővült a norvég katolikus egyház híveinek tábora. Ezzel több mint 5,8 millió euró (mintegy 1,7 milliárd forint) állami támogatáshoz jutott jogtalanul az egyház.

Bernt Eidsvig oslói püspök kedden a Dagbladet című norvég lapnak úgy nyilatkozott, hogy sosem állt szándékukban semmiféle törvénybe ütköző cselekedetet végrehajtani. "Kihívást jelentett számunkra azon katolikusok regisztrálása, akik Norvégiába jöttek letelepedni. Ez egy hatalmas feladat, amelyet részben rosszul oldottunk meg" - tette hozzá.

A skandináv országban "súlyos csalás" bűntettéért a szervezeteket pénzbírságra, a természetes személyeket hat évig terjedő börtönre ítélhetik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Legalizálták a marihuánát Washingtonban

Az egyesült államokbeli Colorado, Washington és Alaszka állam után csütörtöktől az amerikai… Tovább olvasom