Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Tévedett a WHO, ezerrel kevesebb áldozata volt az ebolának

A hiba oka, hogy a libériai hatóságok a valósnál mintegy ezerrel nagyobb halálozási számot adtak meg.
A WHO szombaton azt közölte, hogy mindössze három nap alatt 1254-gyel nőtt az ebolavírus által okozott halálesetek száma Nyugat-Afrikában. A jelentős emelkedésről a libériai adatok tehettek, miután az ottani hatóságok azt közölték a WHO-val: múlt szerda és szombat között 3016-ról 4181-re nőtt az ebolában elhunytak száma.

A libériai egészségügyi szervek azonban később közölték a WHO-val, hogy egy adminisztratív hiba folytán nem ebola okozta haláleseteket jelentettek a nemzetközi szervezetnek - mondta hétfőn Bruce Aylward, a WHO igazgatóhelyettese Genfben.

A szombaton közzétett összesítés szerint a három afrikai országban (Libériában, Guineában és Sierra Leonéban) 16 169 ember fertőződött meg, közülük 6928-an haltak meg a kórban, míg három nappal korábban még csak 5674 elhunytat tartottak nyilván.

A hétfőn közölt felülvizsgálat alapján nagyjából 5800 halottja lehet a járványnak, bár azt a WHO korábban több ízben elismerte, hogy a hivatalos adatok vélhetően alulbecsülik a valós halálozási számokat.

Aylward hétfőn arról is beszámolt, hogy Libéria és Guinea december elsejére sikeresen elkülönítette az ebolával fertőzött emberek 70 százalékát, illetve biztonságos módon eltemette az elhunytak ugyanekkora arányát. A harmadik súlyosan érintett nyugat-afrikai országban, Sierra Leonéban vélhetően még néhány hétre szüksége lesz ahhoz, hogy úrrá tudjanak lenni a több mint fél éve tomboló járványon - tette hozzá.

Korábban az érintett országokban komoly problémát jelentett a megfelelő, elkülönített kórházi osztályok és kezelőközpontok hiánya, illetve az, hogy a fertőző holttestek egyes helyeken napokig hevertek az utcákon, mivel nem volt, aki elszállítsa és elhantolja őket.

A kór terjedése februárban Guineában kezdődött. Az ebolavírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csendőrt fejeztek le Tunéziában

Iszlamisták lefejeztek Tunéziában egy csendőrt, holttestét az algériai határ közelében találták meg hétfőn reggel. Tovább olvasom