Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Százezrek a londoni melegfelvonuláson

A szervezők becslései szerint csaknem egymillióan csatlakoztak a szombati londoni melegfelvonuláshoz.
A népünnepély jellegét öltő tarka parádét számtalan zenei és egyéb kulturális rendezvény kísérte. A felvonulás - amelyen részt vett Boris Johnson, a brit főváros konzervatív polgármestere is - a Baker Streetről indult, végigvonult az Oxford Streeten és a Regent Streeten, és a Piccadillyt érintve a Trafalgar tér volt a végállomás, ahol hatalmas színpad várta a tömeget, folyamatos koncertekkel és színpompás táncelőadásokkal.

A Soho vigalmi negyedében hajnalig tartó utcabál kezdődött, kirakodóvásárral, ételpultokkal, utcai mutatványosok tömegével. A rendezvény alkalmából a londoni belváros jelentős részét lezárták és átadták az ünneplő százezreknek; így a kormányzati negyed főutcáját, a Whitehallt is a rendkívül változatos öltözetű sokaság vehette birtokába.

A Whitehallról nyílik a brit miniszterelnöki rezidenciának otthont adó kis utca, a Downing Street. Boris Johnson polgármester - aki minden évben a menet élén halad - kijelentette: a londoni melegparádé "az év legnagyobb várakozással övezett eseményei közé tartozik". A konzervatív politikus hozzátette: büszke arra, hogy "Londonban mindenki vállalhatja önmagát". A szombati rendezvényen megünnepelték a Gay Liberation Front nevű kampányszervezet megalakulásának 40. évfordulóját is.

Ez a nagyon sokszínű, eredetileg New Yorkban alakult és meglehetősen radikális érdekcsoport indított először nyílt közéleti kampányt a melegjogok teljes körű nagy-britanniai elismertetéséért, és a szervezet rendezte az első londoni melegfelvonulást is. A rendezvény hivatalos szervezője ma már a Pride London nevű, jótékonysági egyesületként működő, önmagát adományokból fenntartó csoport, amelynek meghirdetett fő célja a sokszínűség elfogadtatása, a jogegyenlőség biztosítása, a melegekkel szembeni előítéletek és diszkrimináció felszámolása.

A londoni melegfelvonulás fő támogatói között van a főváros polgármesteri hivatala, valamint az országos szakszervezeti szövetség (TUC), amely a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan ezúttal is külön pavilonnal volt jelen a rendezvények központi helyszínén, a Trafalgar téren.

Olvasóink írták

  • 3. akela4 2010. július 05. 21:22
    „Ezt a cikket is el lehet tüntetni és soha többé ne kerűljön hasonló sem közlésre!
    Undorító az erőszakos magamutogatás!
    A Budapesti tudósítást már eltüntették, akkor ezt is el lehet nyugodtan, hogy ne borzolja a kedélyeket!
    A legfőbb védencükből a drágalátos szeméttermelő USA-ból sem kérűnk, akik úgy kezdték, hogy kiírtották az őslakosságot, hogy könnyebben boldogúljanak!
    Most meg játsza a nagy demokratát a csűrhe!”
  • 2. k29680 2010. július 04. 13:01
    „Ide kellene egy másik cikkben említett atombomba......”
  • 1. mr_akkush 2010. július 04. 09:44
    „szép értékes családi program...?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Joe Biden Irakban ünnepli a függetlenség napját

Kettős küldetéssel érkezett Irakba szombaton Joe Biden amerikai alelnök: együtt ünnepli az amerikai… Tovább olvasom