Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

Sajnos sikeres az alkoholmarketing a kelet-európai kamaszok körében

Míg a nyugati fiatalok körében visszaszorulóban van az ittasság, az alkoholfogyasztás egy évtized alatt általánosabbá vált a kelet-európai tinédzserek, különösen a lányok között - mutatott rá egy svájci tanulmány.

A lausanne-i függőségekkel foglalkozó kutatóintézet tudóscsoportja Emmanuel Knutsche vezetésével 1995-96-ban és 2005-06-ban készített felmérést 23 ország középiskoláiban közel nyolcvanezer diák bevonásával.

Az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine folyóiratban publikált tanulmányukban az egy évtized alatt bekövetkezett változásokról számoltak be.

"Míg az alkohol egy új, vonzó életstílus részeként jelenhetett meg a kelet-európai fiatalok számára, ugyanezen időszak alatt az alkoholfogyasztás és ittasság úgy tűnik veszített vonzerejéből egy korábban erős fogyasztói csoport, a nyugat-európai és észak-amerikai fiatalság (elsősorban fiúk) körében" - állapították meg a kutatók.

Az elemzés szerint a berlini fal leomlása előtt a társadalmi kontroll és az alkoholreklámok hiánya a vasfüggöny mögött nem engedte elharapódzni a kamaszkori ittasságot.

Az 1990-es években ezekre az országokra rászabadult agresszív alkoholmarketing azonban valószínűleg közrejátszott abban, hogy egy évtized alatt 40 százalékkal nőjön az ittasság gyakorisága a vizsgált 15 éves korosztályban.

Nyugaton azonban közben már egyfajta "konformista és hagyományos" jelleget kapott az ifjúság előtt az alkoholfogyasztás.

A vizsgált 16 nyugati országból 13-ban átlagosan 25 százalékkal csökkent az ittasság gyakorisága. A fiúknál áltag 3 alkalomról 2,5 alkalomra esett vissza a lerészegedés, a lányoknál pedig 2,5 alkalomról kettőre.

Az ittasság tekintetében a legtöbb országban általában csökkent a nemek közötti különbség - kivéve Grönlandot, Norvégiát és Nagy-Britanniát -, de az még mindig elmondható, hogy a fiúk gyakrabban részegednek le, mint a lányok.

A kutatók szerint azokban a nyugati országokban, ahol a lányok több alkoholt isznak, ennek valószínűleg a nemi szerepekben bekövetkezett átalakuláshoz is köze van.

A svájci tudósok hangsúlyozták, hogy a kelet-európai országokban az alkoholos italok adójának emelésével és az alkoholhirdetések betiltásával lehetne visszaszorítani a fiatalkori ittasság terjedését. A nyugati országok pedig az alkoholmentes szabadidős tevékenységek reklámozásával léphetnének tovább a kamaszkori italozás csökkentésében.

A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a jövendő megelőző kampányokban nemcsak a kamasz fiúkra, hanem a lányokra is összpontosítani kell.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csütörtökön ismét sztrájk Görögországban-fennakadások a légiforgalomban

Csütörtökön 24 órás sztrájkot tartanak Görögországban a közalkalmazottak és a köztisztviselők… Tovább olvasom