Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Peking kifogásolja az amerikai-dél-koreai hadgyakorlat helyszínét

Kína ellenez bármilyen engedély nélküli katonai cselekményt kizárólagos gazdasági övezetében - szögezte le a kínai külügyi szóvivő pénteken.

A közlésre azt megelőzően került sor, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea a Sárga-tengeren közös katonai hadgyakorlatot tart, amelyre négy másik amerikai hadihajó mellett a George Washington repülőgép-hordozó is útnak indult.
"A kérdésben szilárd és világos az álláspontunk" - áll a Hung Lej (Hong Lei) nevével jegyzett külügyminisztériumi közleményben. Hung hozzáteszi: "Tekintve, hogy a Koreai-félsziget helyzete rendkívül bonyolult és érzékeny, a feleknek nyugodtaknak kell maradniuk, és visszafogottságot kell tanúsítaniuk."
A szóvivő még felhívja az érintetteket: segítsenek a feszültség enyhítésében, a térségi béke és biztonság megőrzésében.
A vasárnapi kezdettel tervezett négynapos tengerészeti hadgyakorlatban előzetes hírek szerint a repülőgép-hordozó mellett részt vesz a 9600 tonnás USS Cowpens, valamint a USS Shiloh, a USS Stethem és a USS Fitzgerald.
Az eseményre a dél-koreai haditengerészet többek közt két 4500 tonnás KDX-II rombolójával, más hadihajóival és a P3-C Orion felderítő repülőgéppel készül.
Annak, hogy most a 97 ezer tonnás, atommeghajtású USS George Washingtont is a Sárga-tengerre küldték, külön üzenetértéke van. Ahogyan az volt akkor is, amikor idén júliusban bevonták a Cshonan dél-koreai hadihajó elsüllyesztése utáni nagyszabású, demonstratív, elsősorban Phenjan elrettentésére szervezett hadgyakorlatba, a Japán-tengeren.
Akkor - megfigyelők szerint - Szöul és Washington azért állt el attól, hogy a gyakorlatot a Sárga-tengeren hajtsák végre, hogy Peking ne tekintse túlságosan direkt amerikai üzenetnek a repülőgép-hordozó partjaihoz közeli jelenlétét az amúgy is fagyos katonai kapcsolatok időszakában.
A USS George Washington katonai létesítményekről, felszerelésekről ezer kilométeres hatótávolságban képes információkat gyűjteni, ami azt jelenti, hogy Kína keleti partvidékét is képes befogni. Legénysége mintegy ötezer fős.
Koreai sajtóértesülések szerint Washington hivatalosan értesítette Pekinget a hadgyakorlat menetrendjéről; a dél-koreai-amerikai egyesített haderők parancsnoksága ugyancsak tájékoztatja Phenjant.

Olvasóink írták

  • 2. stewe7109 2010. november 28. 11:15
    „Hogy Kína a béka segge alatt van?
    Hát ez a poén úgy huszonöt éve ült volna. Melyik csatornát nézed?
    (Nem kell válaszolni...)”
  • 1. elemér 2010. november 26. 17:18
    „Kinai beleegyezés és bologatás nélkül ez nem történhetett volna. Itt most valami olyasmiröl van szó megint, hogy térjenek a kinaiak észhez. Nem lehet ezt féremagyarázni mert az USA-hoz képest a béka segginél tartanak. Mindenkinek ezt tudomásul kell venni a környéken. Igy volt ez a ruszkival is a délszláv háboruban. Sarokba lettek állitva.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Földrengés volt Iránban

Irán déli részén 5,6-os erősségű földrengés volt pénteken - jelentette az amerikai földtani… Tovább olvasom