Kisalföld logö

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 20°C Még több cikk.

Összecsapások Párizsban a tömegtüntetések után

Nagyjából háromszáz embert tartóztattak le Párizsba csütörtök este, miután összecsapások törtek ki az aznapi tüntetések után - közölte a francia rendőrség. Több mint egymillió embert vonult utcára egész Franciaországban, hogy az államfő válságkezelési politikája ellen tüntessenek.

A francia rendőrség közlése szerint nagyjából ötszáz tüntető támadt a rendőrökre a tüntetések levonulása után a La Nation téren. Közülük egy nagyjából száz főből álló, vasrudakkal és botokkal felfegyverkezett csoport elkezdte dobálni a rendőröket. Az összecsapásokban kilenc rendőr sebesült meg.

A hatóságok nagyjából háromszáz embert vettek őrizetbe, de közülük csak 49 ellen indítanak eljárást, a többieket irataik ellenőrzése után szabadon engedték - közölte a rendőrség. A szakszervezetek szerint több mint hárommillió ember vonult utcára csütörtökön Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök válságkezelési politikája ellen tiltakozva. A szakszervezetek azt követelik az államfőtől, hogy növelje a minimálbért, emelje meg a gazdagokra kivetett adókat, és vesse el a közszférában tervezett leépítéseket. Felmérések szerint a franciák 80 százaléka támogatta a megmozdulást, amelyen a rendőrség adatai szerint 1,2 millióan vett részt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lakóházra zuhant egy katonai gép Ecuadorban - Hét halott

A repülőgép fedélzetén lévő öt ember közül senki sem élte túl a zuhanást, míg a földön két ember… Tovább olvasom