Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Nagy erőkkel nyomoznak Mladics után Szerbiában

"Soha jobban, soha komolyabban, soha átfogóbban még nem kutattunk Ratko Mladics után" - nyilatkozta Rasim Ljajic ((rászim ljájics)), a hágai törvényszékkel való együttműködfést irányító kormánytestület elnöke a Vecsernje Novoszti című belgrádi napilapnak.

Ám hozzátette, hogy ennek ellenére nem jutottak a hágai törvényszék által megvádolt volt boszniai szerb parancsnok nyomára.Arra a kérdésre válaszolva, hogy a valjevói házkutatások után folytatják-e Mladics rejtegetése pénzelőinek kihallgatását, Ljajic kijelentette, hogy az akciókat folytatni fogják a következő napokban, de a következő hetekben is, és addig nem hagyják abba, amíg nem jutnak el Mladicsig.

Nem tudni azonban, hogy Serge Brammertz ((szerzs brámmerc)) hágai főügyész - aki most készíti jelentését Belgrád hágai együttműködéséről - mennyire fogja méltányolni a hangoztatott eltökéltséget, aminek egyelőre semmi kézzel fogható eredménye sincsen, ami a vádlottak kézre kerítését illeti. Ljajic azonban bízik benne, hogy a törvényszék főügyésze a jelentésben megállapítja majd Szerbia politikai készségét az együttműködés sikeres befejezésére, mert személyesen meggyőződhetett az akciók komolyságában.

A szerb kormány tagja azonban azt is leszögezte, hogy nem Brammertz jelentésétől függ már Szerbia uniós közeledése, hanem Hollandiától, amely szerint csak akkor folytatódhat Szerbia integrációja, ha Mladics a vádlottak padjára kerül. Hollandia nem elégedne meg azzal, ha Goran Hadzsics volt horvátországi szerb vezetőt kiszolgáltatnák, véli Ljajic. "Csak két lehetőség van arra, hogy Szerbia folytathassa az útját az Európai Unió felé. Az egyik az, hogy Hollandia megváltoztatja kemény álláspontját, s nem szabja feltételként Mladics letartóztatását. Ez azonban nem valószínű. A másik lehetőség pedig az, hogy felkutatjuk és kiszolgáltatjuk Mladicsot" - mondta a politikus.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bírónőre lőttek Oroszországban

Oroszország - Rálőttek egy orosz bírónőre a Volgográdtól észak-keletre található Szamara városában… Tovább olvasom