Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Moszkva szenved - Sűrű füstköd

Az orosz fővárosban tovább sűrűsödött a füstköd, és a legtöbb helyen 200 méter alá csökkent a látótávolság, semmiféle pánik nincs.

Gennagyij Onyiscsenko, Oroszország tiszti főorvosa a pénteki sajtóbeszámolók szerint már azt fontolgatja, hogy esetleg elhalasszák az iskolaév kezdetét is Moszkvában.

A három nagy moszkvai repülőtér közül Seremetyevo - ahová a budapesti gépek érkeznek - délelőtt még menetrend szerint fogadta a járatokat, majd délutántól - akárcsak Vnukovo és Domogyedovo - az időjárás, az egyre csökkenő látótávolság függvényében engedélyezte a le- és felszállásokat.

A füst kaparja az emberek torkát és csípi a szemüket. Sokan próbálnak maszkot vásárolni, az a korábbi mintegy 20 forint helyett már 350 forintnyi összegbe kerül, de gyakorlatilag nem kapható: Moszkvában e védőeszközök forgalma két és félszeresére, Voronyezsben négyszeresére nőtt. Ugyancsak sokan nedves zsebkendőt tartanak orruk és szájuk elé, s a szakértők szerint az egyetlen megbízható megoldás a gázmaszk lenne, de azzal elég nehéz élni.

Autósok araszolnak a Moszkva folyó partján a Kreml (j) oldalában 2010. augusztus 6-án, amikor napok óta sűrű füstköd borítja az orosz fővárost. A füstöt a Moszkva közelében pusztító erdő- és tőzegtüze
Autósok araszolnak a Moszkva folyó partján a Kreml (j) oldalában 2010. augusztus 6-án, amikor napok óta sűrű füstköd borítja az orosz fővárost. A füstöt a Moszkva közelében pusztító erdő- és tőzegtüzek okozzák, és a kedvezőtlen időjárási körülmények nem engedik eloszlani.   (MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko)


A köd olyan sűrű volt már reggel, hogy az orosz kormánynak otthont adó úgynevezett Fehér Ház egyik munkatársa az újságíróknak elmondta: reggel megijedt, hogy elmulasztott valamit, mert munkahelyéhez egészen közel volt már, de még nem látta az épületet. A péntekre előre jelzett 40 fok helyett a déli órákban 26-28 fokos hőmérsékletet mértek az orosz fővárosban.

A rendkívüli helyetek minisztériuma szerint pénteken reggel az országban 558 erdő- és tőzegtűz égett mintegy 180 ezer hektáron, ezek közül mintegy 80 nagy területen, s az oltásban csak a minisztérium részéről 162 ezer ember, 26500 gép és 25 repülő és helikopter vett részt.

Moszkva környékén azon dolgoztak a hadsereg egységei, hogy a katonai raktárakból elszállítsák a robbanásveszélyes anyagokat.

A lapok pénteken megírták, hogy a haditengerészet Moszkva melletti Kolomnában lévő légitámaszpontján - amelyet a tűz gyakorlatilag elpusztított, s emiatt az államfő több magas rangú tisztet leváltott - egyebek mellet a lángok

martaléka lett a hadsereg vezérkarának kommunikációs központja.
Közben számos oroszországi településen megkezdődött már a leégett házak újjáépítése és elkezdték kifizetni a károsultaknak az állami segélyeket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

23 méteres zuhanást élt túl

Egy francia turista 23 méter zuhanást élt túl az Egyesült Államokban, a Grand kanyonban. Tovább olvasom