Kisalföld logö

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 0°C | 6°C Még több cikk.

Megtalálták az eltűnt repülő roncsait

Helikopteres kutatók több holttestet is találtak a víz felszínén, a tetemeket már egy indonéz hadihajóra szállították.
Indonéz illetékesek keddi közlése szerint immár biztosra vehető, hogy a tengerben talált roncsdarabok a vasárnap eltűnt utasszállító repülőgép maradványai.

Helikopteres kutatók hat holttestet is találtak a víz felszínén, a tetemek közül hármat már helikopterre emeltek, és egy indonéz hadihajóra szállítottak. Egyik tetemen sem volt mentőmellény. A holttesteket azon a tengerrészen fedezték fel, amely felett a repülőt utoljára látták, tíz kilométerre attól a helytől, ahonnan a pilóta még beszélt a légiirányítókkal. A közelben poggyászokat is találtak.

Az Airbus A320-200-as típusú gépen 162-en voltak: 155 indonéziai, három dél-koreai és egy-egy malajziai, szingapúri, brit és francia - utóbbi a másodpilóta volt. A hozzátartozók közül sokan a surabayai repülőtér várótermében várják kétségbeesetten a híreket. Közülük többen összeestek és orvosi ellátásra szorultak.

Fotók


Kiszélesítették a kutatási területet


Harmadik napja kutatnak - egyelőre hasztalanul - az Indonézia légterében vasárnap eltűnt utasszállító gép után, a keresést szárazföldi területekre is kiterjesztették, az Egyesült Államok pedig egy hadihajót küldött a térségbe, hogy segítsen a keresésben.

Helyi idő szerint kedden a reggeli órákban újrakezdődött a kutatás a gép után. Az indonéziai kutatócsoportot vezető illetékes, Bambang Soelistyo közölte, hogy kiterjesztik a kutatási területet a tengeren Belitung sziget térségében, de keresni fogják a gépet Kalimantan (Borneó) sziget nyugati részén is. Összességében tízezer négyzetmérföldes területet fognak átfésülni a nap folyamán. A térségben sekély, 50-100 méter mély a tenger, ami növeli a keresés sikerének a valószínűségét.

A kutatásban Indonézia, Ausztrália, Malajzia, Szingapúr és Dél-Korea harminc hajója és 15 repülőgépe vesz részt. Az amerikai hadsereg bejelentette, hogy kedden, Indonézia kérésére a Sampson nevű rombolóját küldi a térségbe, és a levegőből, a víz felszínén és a tenger mélyén is segíteni fogja az eltűnt gép utáni kutatást.

Fotók


Három napja tűnt el


Az AirAsia gépe vasárnap Surabayából Szingapúrba tartott. A jakartai légi irányítás radarképernyőiről helyi idő szerint reggel 6 óra 17 perckor tűnt el. A kapcsolat a felszállás után 42 perccel szakadt meg, amikor a repülőgép a Jávai-tenger fölött, Kalimantan (Borneó) és Jáva között repült. A malajziai székhelyű fapados társaság gépének fedélzetén 162-en tartózkodtak, javarészt indonéz állampolgárok. A gép pilótája indonéz, másodpilótája pedig francia volt.

A pilóta nem adott le vészjelzéseket, de közvetlenül az eltűnés előtt engedélyt kért a repülésirányítóktól arra, hogy nagyobb magasságba emelje a gépet. Az engedély megadása váratott magára, mert hét másik gép tartózkodott a közelben, időközben pedig a gépnek nyoma veszett. Repülési szakértők szerint nem ritka, hogy ebben térségben repülő gépek hasonló kéréssel fordulnak a repülésirányítókhoz, elkerülendő a gyakori viharokat.

A gép eltűnése újabb baljós eset a malajziai légi közlekedés számára, amely több tragédiát élt meg az idén. A Malaysia Airlines állami légitársaság egyik utasszállítója márciusban tűnt el az Indiai-óceán felett 239 emberrel a fedélzetén. Máig nem tudni, hogy mi történt vele, azóta is keresik.

Négy hónapra rá, júliusban ugyanennek a légitársaságnak az utasszállítója zuhant le a háború sújtotta Kelet-Ukrajnában. A katasztrófában 298-an vesztették életüket. Még nem ért véget a tragédia okainak kivizsgálása, de a Nyugaton azt feltételezik, hogy oroszbarát szakadárok lőtték le tévedésből a gépet Buk típusú orosz légvédelmi rakétával.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűz tombolt egy dél-koreai halászhajón, féltucatnyian is meghalhattak

A tűz pontos okát még nem tudni, csak annyi gyanítható, hogy a gépházban keletkezett. Tovább olvasom