Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Még mindig vannak orosz katonák Grúziában

Grúzia-Oroszország - Az orosz hadsereg egységei még mindig kulcsfontosságú területeket tartanak ellenőrzésük alatt Grúzia nyugati részén - közölte az AFP helyszínen tartózkodó tudósítója vasárnap.
Az orosz katonák legalább hat ellenőrzőpontot alakítottak ki Grúzia nyugati részén, a szakadár Abházia közelében lévő fekete-tengeri kitötőváros, Poti környékén - közölte az AFP francia hírügynökség. Az orosz pozícióknál három-négy páncélozott szállítójárművet, ugyanannyi katonai teherautót látott az AFP tudósítója, aki szerint az ellenőrzőpontokat legalább negyven fős egységekkel látták el. A Poti körüli területeken legalább két helyen alakítottak ki posztokat az oroszok, és a város rendőrkapitányságánál, és kikötőjénél is orosz katonai járművek állomásoztak. Négy másik, a közelben lévő városnál szintén ott vannak az orosz egységek.

A grúz nemzetbiztonsági tanács vezetője azt mondta, hogy Dél-Oszétia közelében nyolc helyen állomásoznak orosz katonák grúz területen, és nem úgy tűnik, mintha el szeretnék hagyni azokat. Oroszország pénteken kivonta tankjait, a tüzérséget és több száz katonát a grúz területekről, közölve, hogy ezzel eleget tettek a francia békeegyezmény követeléseinek, és egyben jelezték: joguk van békefenntartókat állomásoztatni a Dél-Oszétia és Abházia közelében kialakított ütközőzónákban. "Az orosz békefenntartók mozgása azon a hatpontos megállapodáson nyugszik, amelyet az orosz és a francia elnök megkötött"- fogalmazott az orosz helyettes vezérkari főnök. Korábban az Egyesült Államok és Franciaország azt mondta: Moszkva megsérti a tűzszünetet azzal, hogy ütközőzónákat és ellenőrzőpontokat létesít grúz területeken.

Uniós csúcs a grúz válságról: Párizs, szeptember 1.

A grúz válságról tart csúcstalálkozót az Európai Unió szeptember 1-én Párizsban - közölte vasárnap a francia elnöki hivatal. A megbeszélésen az uniós-orosz kapcsolatokról, és a Grúziának nyújtandó segélyekről egyeztetnek a tagállamok. A csúcs összehívását több EU-s ország is szorgalmazta, annak megtartásáról pedig a közösség soros elnöki tisztét adó Franciaország döntött.

A héten egyébként a francia külügyminiszter kilátásba helyezte, hogy rendkívüli tanácskozást hívhat össze Nicolas Sarkozy elnök, ha Oroszország nem vonja ki csapatait Grúziából. Oroszország augusztus 8-án, a pekingi olimpia nyitónapján kezdett katonai akciót Grúziában azután, hogy a kaukázusi állam megpróbálta visszaszerezni a szakadár dél-oszét területeket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spanyol gondok: tűz egy atomerőműben, lövöldözés Marbellában

Spanyolország - A csütörtöki lövöldözés után újabb fegyveres incidens történt szombaton a… Tovább olvasom